Pozsony. Pont került az úgynevezett savas gyilkossági ügy végére, a rendőrség még augusztusban vádemelési javaslatot tesz 30 gyanúsított ellen.
Vádat emelnek a savasok ellen
Pozsony. Pont került az úgynevezett savas gyilkossági ügy végére, a rendőrség még augusztusban vádemelési javaslatot tesz 30 gyanúsított ellen. „Az ügy azért is érdekes, mert a gyanúsítottak között vannak úgynevezett fehér galléros bűnözők és erőszakos bűncselekmények elkövetői is” – tájékoztatott Vladimír Palko belügyminiszter. A banda áfacsalással mintegy 179 millió koronás kárt okozott az államnak, ezenkívül további 57 millió koronát igényeltek vissza, ezt azonban az adóhivatal a nyomozás elindítása miatt már nem fizette ki. Tevékenységükhöz mintegy 50 céget alapítottak, melyek egymás közötti fiktív kereskedelemre és munkavégzésre alapozták az áfa visszaigénylését.
Négy gyilkosság elkövetésével és egy gyilkossági kísérlettel is gyanúsítja őket a rendőrség; ez utóbbi áldozata vallomást tett, és segítette a nyomozást. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.