Pozsony. Létre kell hozni a titkosszolgálatok irányító központját – javasolja Aurel Ugor, a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatója.
Titkosszolgálati agytröszt
Aurel Ugort az ihlette meg, hogy az amerikaiak olyan központ létrehozását fontolgatják, mely az öszszes hírszerző szolgálattól összegyűjtené és elemezné az információkat. Szerinte már nálunk is régóta gondolkodnak ezen, de hiányzott a politikai akarat. Az NBÚ-igazgató a politikai struktúráktól elkülönített szakmai szervet szorgalmaz, mely kezdetben csak terrorizmussal kapcsolatos adatokat dolgozna fel, az eredményt a közjogi méltóságoknak továbbítaná.
Köteles László fenntartásokkal fogadta az ötletet. „Nagyobb esélyt látnék egy koordináló szerepet betöltő központ létrehozására, melyet a miniszterelnök-helyettes vagy egy erre szakosodott államtitkár felügyelne” – nyilatkozta lapunknak a magyar politikus. A SIS-t felügyelő parlamenti bizottságban már javaslatot is tett egy központi szerv kiépítésére, mely ellenőrizné a biztonsági és hírszerző szervek tevékenységét, valamint a megfigyelési eszközök és információk felhasználásának hatékonyságát; ezenkívül odafigyelne, hogy ugyanazon ügyön egyszerre több szervezet ne dolgozzon. „Annak érdekében, hogy akiknek érdekük valakik megfigyelése, ne kerülhessenek kapcsolatba a megfigyelést megvalósító rendszerrel, szeretnénk elérni, hogy ellenőrizhető legyen utólag is, ki a megrendelő, ki engedélyezte, ki valósította meg, majd ki kapta meg az anyagokat. Biztosítani kell, hogy ezeket utólag ne lehessen hamisítani, zsarolásra használni” – szögezte le Köteles, hozzátéve: Magyarországon például létezik titokminiszter, azaz egy tárca nélküli állami tisztségviselő, aki koordinálja a biztonsági szervek működését. Robert Kaliňák (Smer), a védelmi bizottság elnöke szerint nálunk sem ártana titokminiszteri posztot létrehozni, az Ugor által javasolt elemző központot azonban fölöslegesnek tartja, hiszen az országos biztonsági tanács is ezt a célt szolgálja. (sza, sm)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.