Fay Wray 96 éves korában hunyt el New York-i otthonában. Ő játszotta többek közt azt a nőt, akit az óriás majom elrabol az 1933-as King Kong című amerikai moziban.
Wray élete során közel 100 filmben játszott.
Fay Wray 96 éves korában hunyt el New York-i otthonában. Ő játszotta többek közt azt a nőt, akit az óriás majom elrabol az 1933-as King Kong című amerikai moziban.
Wray élete során közel 100 filmben játszott.
Róma. Az Európai Úszó Szövetség (LEN) doppingvétség miatt utólag kizárta a májusi, madridi Európa-bajnokságon 200 m pillangón harmadik helyezett dán Mette Jacobsent, így az eredetileg negyedik Risztov Éváé lett a bronzérem.
Előreláthatólag október végén négy új járatot indít - köztük Budapestre is - az ír Aer Lingus fapados légitársaság. Budapest mellett Liverpool, Las Palmas és Lanzarote lesznek a légitársaság új célpontjai - írja a Budapest Business Journal nyomán a Napi Gazdaság.
A kínai Hainan Airlines (HNA) légitársaság megőrizné a Malév nemzeti jellegét és nevét, ha megnyerné a Malév privatizációs pályázatát - mondta Csen Feng, a Hainan Airlines Company Ltd. elnöke kedden sajtótájékoztatón Hainanban.
MTI
A Külügyminisztérium még nem kapott hivatalos tájékoztatást Belgrádtól Kovács László külügyminiszter levelére, amelyben a magyar kisebbséget érintő atrocitásokat kérte kivizsgálni – tájékoztatta a Külügyminisztérium az MTI-t.
MTI
A jövő hét keddjén rendkívüli ülést tart az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága és áttekinti a dorogi veszélyes hulladékégető-műben július 30-án történt üzemzavar tanulságait, amelynek következtében jelentős mennyiségű szennyező anyag került a Kenyérmezei-patakba, majd onnan a táti Kis-Dunába.
További kutatásokat érdemel a szlovákiai politikai folklór (ha van egyáltalán ilyen ága a néprajztudománynak). Most például annak lenne érdemes utánanézni, mi a különbség a kia meg a ria között. A kia ugyebár a Slovakia, a ria meg a Hungária utolsó három betűje.
A reálbérek várható emelkedéséről szóló hírt az illetékeseknek sikerült úgy tálalniuk, hogy az egyszerű újságolvasó már-már hajlamos volt elhinni: ha valami tragikus nem jön közbe, az átlagkeresetért az eddiginél hamarosan többet vásárolhatunk.
„Amerika vezető szerepe a nukleáris fegyverkezésben egyben védelmet is nyújt az emberiség számára” – jelentette ki Paul Tibbets nyugalmazott tábornok Az ember, aki ledobta az atombombát című, a hét végén a magyar közszolgálati televízióban bemutatott japán dokumentumfilmben.
Női tenisztorna, Montreal, döntő: Mauresmo (francia)–Lihovceva (orosz) 6:1, 6:0.
Tomáš Labun kétéves szerződést kötött a Púchov futballcsapatával. A szlovák játékos a belga másodosztályú Cercle Brugesből igazolt a Matadorhoz.