Pozsony. Több mint háromszáz módosító javaslatot nyújtottak be az egészségügyi reformcsomaggal kapcsolatban, a parlamenti bizottság a héten kezdi a hat törvény tárgyalását.
Keresés
Valószínűleg éles vitát vált ki a törvénytervezet
Pozsony. Csaknem ötven nap telt el a Koalíciós Tanács utolsó ülése óta, a partnerek ma délelőtt találkoznak először a nyári szünet után. A házigazda, a Kereszténydemokrata Mozgalom nyolc témát javasolt: egyebek között terítékre kerül a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvénytervezet is.
Kezdődik a politikai nagyüzem
Pozsony. Vége a politikai uborkaszezonnak: a nyári szünet után ma már a Koalíciós Tanács és a törvényhozás is ülésezik. A parlament tanácskozásán részt vesz Mikuláš Dzurinda miniszterelnök is.
A betegnek éreznie kell, hogy érte vagyunk
Április 1-től megbízott igazgatóként vezette a dunaszerdahelyi kórházat, július 1-től főállású igazgató lett a baleseti sebészként ismert dr. Horváth Zoltán. Az intézetet jól ismeri, a kórház az első munkahelye, 13 éve műti betegeit.
Horoszkop
Legyen realista, ne kergessen elérhetetlen álmokat. Egy szerencsés véletlen folytán megismerkedhet valakivel, aki hasznos segítséget nyújthat pályafutása fellendítéséhez.
Pihenjen sokat, hogy megőrizze az életerejét.
GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK
Rontjuk az EU átlagos inflációját
Pozsony. Szlovákia rontott legjobban az európai uniós infláció átlagán. A legfrissebb adatok szerint a 25 tagú Európai Unióban az átlagos infláció 2,2 %. A leglátványosabb növekedést Szlovákiában (8,3%) és Magyarországon (7,2%) jegyezték.
Egyre apad a hitelgarancia
Pozsony. Az állam az elkövetkező három évben várhatóan 40 milliárd koronával kevesebb hitelgaranciát vállal, mint korábban – derül ki a pénzügyminisztérium legfrissebb elemzéséből.
Szakembereket keresnek
Pozsony. Egy ausztrál cég 6,625 millió eurót fektet be Kelet-Szlovákiában. A gazdasági tárca és a Legend Australasia társaság tegnap írta alá a több mint 265 millió szlovák koronás beruházásról szóló szerződést, aminek köszönhetően a nagy munkanélküliséggel küszködő régióban 220 új munkahelyet hozhatnak létre.
Akadozik a termékértékesítés
Nyitra. Az idei terméseredmények alapján – amelyek a tavalyi esztendőben elért hozamokhoz viszonyítva meglehetősen jónak mondhatók – a kialakult túlkínálati piacon a termelők nem számolhatnak azzal, hogy az előző évihez hasonló, 5 ezer koronás árszinten tudják majd értékesíteni a gabonájukat.
Rendőr nem való motorháztetőre
Privigye. Akciófilmbe illő jelenetnek lett a főszereplője egy rendőr Privigyén: a 25-éves helybeli Ľuboš B. autójának motorháztetején kellett „kocsikáznia”.