Peking. Egy kínai történész szerint bizonyítékok vannak arra, hogy az egykori roppant mongol birodalom feje, Dzsingisz kán nemcsak ismerte a betűket, hanem maga is igen különleges, jó stílusban írt.
Keresés
Tizenötezer éves város
Rabat. Marokkói tudósok egy csoportja egy, a berber civilizáció által lakott 15 000 évesnek vélt ősi város, Arghilas homokkal borított maradványaira bukkant a Szahara nyugati részén. Megtalálták egy imahely, több ház maradványait, de találtak oszlopokat és különböző állatokat ábrázoló kőfaragásokat is.
Úgysem lesz tűzszünet
Washington. John Kerry azt kérte a hivatalban lévő elnöktől, hogy állítsa le a látszólag nem általa szervezett, vietnami múltja kapcsán indított rágalomkampányt. George Bush viszonzásként azt kérte demokrata kihívójától, hogy az ő csapata is hagyjon fel a negatív kampánnyal.
Humoros igazságok
A születésnapomra kaptam egy levegőpárásítót és egy légtisztítót. Bezártam őket egy szobába, hadd küzdjenek meg egymással!
Az élet olyan, mint hegedűszólót játszani nagyközönség előtt úgy, hogy az ember menet közben tanul meg hegedülni.
A számítógépek sohasem fogják az emberi hülyeséget pótolni.
Fotópályázat a vízről
Víz nélkül nincs élet itt a Földön. Ezért neked sem szabad elfeledkezned arról, hogy megóvd környezeted állapotát, s ezáltal az ivóvíz tisztaságát. A Bayer Hungária fotópályázata a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmedet.
Légy karriered kovácsa!
Hiába színegyes a diploma, ha a leendő munkavállaló nem ért a szakmájához. A gyakorlat pedig akkor igazán jó ajánlólevél, ha nemzetközi. Az EU-csatlakozás nyomán készült felmérések eredményei szerint a hazai munkavállalók közül elsősorban a fiatal frissdiplomások vállalnák a külföldi tanulmányutak, ösztöndíjak vagy gyakornoki képzési programok megpróbáltatásait.
MOZIMŰSOR AUGUSZTUS 26 – SZEPTEMBER 1
Dunaszerdahely
Pókember 2. (am. fant.), p-v. 5-f8
Érsekújvár
Jószomszédi iszony (am. vígj.), cs. f7, 9, Dirty Dancing 2. (am. zenés film), p-v. f7, 9, Arthúr király (am. tört. f.), p-sz. f7, 9
Galánta
Szabadtéri mozi: Tucatjával olcsóbb (am. f.), sz. 9, Arthúr király (am. tört. f.), szo-v.
FILMAJÁNLÓ
A macskanő
Patience Philips (Halle Berry) igazi lúzer. Béna cuccokban jár, önbizalma egy szikrányi sincs, pasija meg pláne. Van viszont egy vacak munkája, amihez egy elviselhetetlen főnök is dukál. Patience mikor már azt hihetné, hogy ennél roszszabb nem jöhet, véletlenül szem és fültanúja lesz cége sötét titkainak.
Az Ördögűző máris hódít
Kinek mi tetszik. A hétvégén Amerikában volt választék bőven. A többi között az Ördögűző, a Halál, a Ragadozó, a Neveletlen hercegnő, a Mandzsúriai jelölt és a cápák acsarkodtak egymás ellen több-kevesebb sikerrel, hogy elnyerjék a pünkösdi királyság átmeneti kegyeit.
Élvezhető nyáresti romantikus vígjáték megszokott klisékből
Ha nem néztem volna utána az interneten Nancy Meyers rendezőnek, bizonyára magamtól is rájöttem volna, hogy a hölgy forgatókönyvírással kezdte filmes karrierjét.