Belgrád. Öt nappal a koszovói parlamenti választás előtt a szavazás bojkottját célzó ellenkampányba lendültek a koszovói szerbek politikai vezetői.
Keresés
Mérgezéssel fenyegetnek
Párizs. Egyelőre eredménytelenül kutat a rendőrség azon zsarolók után, akik nyolc nagy kozmetikai és élelmiszeripari vállalatot fenyegetnek azzal, hogy megmérgezik termékeiket.
Fehérorosz bohózat tökéletes rendezésben
Minszk/Moszkva. A fehérorosz választópolgárok elsöprő többsége jóváhagyta a vasárnapi népszavazáson, hogy az alkotmány módosításával Alekszandr Lukasenko államfő harmadszor is indulhasson az elnökválasztáson. Ezt tegnap közölte a választási bizottság.
Akadozó amerikai utánpótlás
Bagdad. Az iraki amerikai erők volt parancsnoka tavaly decemberben panaszkodni volt kénytelen a Pentagonnak, hogy az akadozó utánpótlás miatt veszélyben van a szárazföldi hadsereg harcképessége. Ezt tegnap jelentette internetes kiadásában a The Washington Post.
Putyin Bushnak segített
Washington. Vlagyimir Putyin tegnap váratlanul George Bush segítségére sietett az elnökválasztási kampányban. Bush 8 százalékpontos vezetésre tett szert demokrata párti kihívójával, John Kerryvel szemben.
Ismét maffiagyilkosság
Pozsony. Megint gyilkolt a Takáč-banda, s a rendőrség már el is fogta a tettest. A 28 éves Milan K. kényelmetlenné vált a pozsonyi alvilág számára, így múlt szerdán eltették láb alól – tájékoztatott tegnap Jaroslav Spišiak, az országos rendőrfőkapitány első helyettese.
A gyilkosságot a 25 éves Ladislav R.
RÖVIDEN
Jogászok próbálják szólásra bírni
Pozsony. Vizsgálják a parlament és a titkosszolgálat jogászai, ki oldhatja meg Vladimír Mečiar HZDS-elnök nyelvét.
Jön az osztrák Miba konszern
Pozsony. Az osztrák Miba konszern egy 150 főt foglalkoztató gyárat akar létrehozni Verebélyen. A tervek szerint a termelést 2006 derekán indítják. Az új részlegen gép- és autóipari alkatrészeket, főként tehergépkocsik és traktorok részére acéllamellákat gyártanak majd.
Felkérés szópárbajra
Pozsony. Mikuláš Dzurinda fél az élő szócsatáktól, nem mer farkasszemet nézni politikai ellenfeleivel, kerüli a parázs vitaműsorokat – állítja Robert Fico, a Smer elnöke, aki hivatalos sajtóközleményében szópárbajra invitálja a miniszterelnököt.
Már legálisan adhatnak infúziót
Pozsony. Elkészült, és október 15-én már hatályba is lépett az egészségügyi minisztériumnak a nővérek és a szülészasszisztensek munkáját szabályozó rendelete.