Párizs. Egyelőre eredménytelenül kutat a rendőrség azon zsarolók után, akik nyolc nagy kozmetikai és élelmiszeripari vállalatot fenyegetnek azzal, hogy megmérgezik termékeiket.
Mérgezéssel fenyegetnek
Párizs. Egyelőre eredménytelenül kutat a rendőrség azon zsarolók után, akik nyolc nagy kozmetikai és élelmiszeripari vállalatot fenyegetnek azzal, hogy megmérgezik termékeiket. Patrick Hamon rendőrségi szóvivő tegnap elmondta, a múlt héten 350 nyomozó kutakodott Toulouse postahivatalaiban a zsaroló levelek szerzői után, mindhiába. Egyetlen gyanúsítható személyt sem sikerült felderíteni. A magukat AZF csoportnak nevező zsarolók júliusban írtak levelet 8 multinacionális cégnek és mindegyiktől egymillió eurót követeltek. A Le Figaro tegnap kinyomtatta az egyik zsaroló levél fénymásolatát: „Úgy látszik, hogy a nagyvállalatok szemében az emberélet kevésbé számít, mint a pénz. Mivel önök nem fizetnek, 2004. október 7. után megmérgezzük különböző termékeiket, amelyeket Franciaországban forgalmaznak.” (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.