Pozsony. Megint gyilkolt a Takáč-banda, s a rendőrség már el is fogta a tettest. A 28 éves Milan K. kényelmetlenné vált a pozsonyi alvilág számára, így múlt szerdán eltették láb alól – tájékoztatott tegnap Jaroslav Spišiak, az országos rendőrfőkapitány első helyettese.
A gyilkosságot a 25 éves Ladislav R.
Ismét maffiagyilkosság
A gyilkosságot a 25 éves Ladislav R.-nél rendelték meg, aki Spišiak szerint az áldozat rokona volt. A megrendelő a 27 éves pozsonyi Rastislav J. volt. A rendőrség szerint mindketten a bűnbanda középrétegéhez tartoztak. „A bűncselekményt pontosan átgondolt forgatókönyv szerint hajtották végre. Ladislav autójába csalogatta az áldozatot. Vezetés közben „véletlenül” leejtette a mobiltelefonját, s megkérte Milant, vegye fel. Amikor lehajolt, egyetlen lövéssel halántékon lőtte” – tájékoztatott Spišiak. Az áldozatot először egy tóban akarta elsülylyeszteni. A víz sekély volt, így végül a Dunaszerdahelyi járásban ásta el. A bérgyilkos előlegként egymillió koronát kapott – a következő milliót a munka elvégzése után kapta volna meg. „Az áldozat eltűnését maga Ladislav jelentette a rendőrségen” – tette hozzá a bűnügyi főigazgató.
Az elkövető és a megrendelő már előzetes letartóztatásban vannak. Spišiak szerint a gyilkosságra soha nem derült volna fény, ha a rendőrség nem figyelné folyamatosan a pozsonyi alvilágot. (-dem-)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.