Minszk/Moszkva. A fehérorosz választópolgárok elsöprő többsége jóváhagyta a vasárnapi népszavazáson, hogy az alkotmány módosításával Alekszandr Lukasenko államfő harmadszor is indulhasson az elnökválasztáson. Ezt tegnap közölte a választási bizottság.
Fehérorosz bohózat tökéletes rendezésben
Lukasenko 1994 óta irányítja országát, mindinkább önkényuralomra emlékeztető módszerekkel. A politikust a nyugati országok az emberi jogok megsértésével vádolják. Az EU és az USA is erős kételyeit hangoztatta a vasárnapi választások tisztaságát illetően, arra figyelmeztetve, hogy a már így is elszigetelt kelet-európai ország még inkább elidegenedhet szomszédaitól.
Minszkben vasárnap ismeretlenek megtámadták és bántalmazták Pavel Seremet orosz televíziós újságírót, akit ezután a rendőrség őrizetbe vett – közölte Szvetlana Kalinkina újságíró, aki az eset szemtanúja volt. Seremet és Kalinkina korábban bíráló élű életrajzi könyvet írtak Lukasenkóról. Egy neve elhallgatását kérő fehérorosz rendőrségi tisztségviselő közölte, hogy Seremet ellen verekedésben való részvétel miatt, huliganizmus gyanújával szabálysértési eljárást indítottak.
Az EBESZ megfigyelői tegnap bohózatnak minősítették, a FÁK megfigyelői viszont rendben lévőnek találták a népszavazást. Uta Zapf, az EBESZ fehéroroszországi munkacsoportjának vezetője a Financial Times Deutschlandnak kijelentette, a megfigyelők tevékenységét erősen korlátozták a hatóságok, szokatlanul sok akadályt gördítve útjukba. Egy másik megfigyelő, a német Georg Schirmbeck CDU-képviselő az Osnabrücker Zeitungnak nyilatkozva bohózatnak minősítette a népszavazást, amely tökéletes rendezésben zajlott le. A volt szovjetköztársaságokból álló Független Államok Közössége nevében a végrehajtó bizottság elnöke, Vlagyimir Rusajlo viszont szabadnak, tisztességesnek és legitimnek mondta a népszavazást. Szerinte a referendum számos európai és amerikai szervezet részéről megnyilvánuló „példátlan nyomás közepette zajlott le”, márpedig az efféle cselekmények nem felelnek meg a nemzetközi jog elveinek. Hasonló értékeléseket adtak egyes arab és ázsiai országok megfigyelői is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.