Komárom. Zsákmány helyett rendőrök várták azt a két huszonéves férfit, akik vasárnap betörtek egy családi házba. A tulajdonos szerettei sírjához utazott el, ezt az alkalmat akarták kihasználni az elkövetők.
Keresés
Erőszakoskodó vámos
Tőketerebes. Rablással gyanúsítanak és köröznek egy 29 éves vámost, aki az egyik helyi áruház előtt elvette egy fiatalember iratait, készpénzét, mobiltelefonját és szemüvegét, összesen 15 ezer korona kárt okozva neki. A sértett hét napon belül gyógyuló sérüléseket is szenvedett. (TASR)
Négy hónapig tartotta fogságban
Zsigárd. Személyi szabadság korlátozása, valamint kábítószer előállítása és forgalmazása miatt eljárás indult egy helybéli férfi ellen, aki idén júniusban a házába csalt egy nőt, és azóta bezárva tartotta. A 38 éves hölgynek azt ígérte, törleszti az adósságát, ám a háznál elvette kocsikulcsait, és bezárta őt.
Ittas rendőrnő okozott balesetet
Ruttka (Vrútky). Ittas rendőrnő okozott balesetet szombaton a nyugat-szlovákiai város közelében. A 41 éves nő nem tartotta be a követési távolságot, és Mazdájával beleszaladt az előtte haladó Volkswagen Passatba, amelynek két utasa kisebb sérüléseket szenvedett.
Palko egyetért Buttiglionéval
Pozsony. Vladimír Palko osztja Rocco Buttiglione, volt olasz uniós főbiztosjelölt véleményét, miszerint a homoszexualitás bűn. „Válaszom egyezne az övével” – mondta a szlovák belügyminiszter a TA3 hírtelevízióban. Úgy véli, az olasz politikus csak a szabad véleményalkotás jogával élt.
Malíková megözvegyült
Pozsony. Elhunyt Alekszander Belouszov, Anna Malíková szlovák nemzeti radikális politikus férje. Belouszov szombatról vasárnapra virradóra halt meg egy pozsonyi kórházban. A hírt Vladimír Kurilec, az SNS volt elnök asszonyának személyi titkára közölte.
Európa legszigorúbb marihuánaellenes törvénye
Pozsony. Csupa ellentmondás az igazságügyi minisztérium műhelyéből származó új büntető törvénykönyv tervezete. Például a kábítószer-fogyasztókra vonatkozó szigorú büntetések végeredményben a marihuána árának emelését eredményezik majd – állítja a Szabad Választás polgári szervezet.
Folyik az egészségügy tartozásainak rendezése
Pozsony. Az egészségügyi minisztérium a nemrég elfogadott egészségügyi törvények módosítására készül, meg akarja ugyanis akadályozni, hogy a végrehajtók rátegyék a kezüket az egészségügyi szolgáltatók és az egészségbiztosítók vagyonára.
Némák a rendőrség adó-vevői
Pozsony. Működésképtelen a rendőrség rádiókommunikációs rendszere, amely már eddig is csaknem ötmilliárd koronába került. A Sitno hálózat műszaki részét még nem építették ki teljesen. Bár 1997-ben vásárolták, még most sem működik.