Washington. A palesztin területek víz- és villanyszámláinak egy részét Washington kifizeti. Az amerikai külügy már korábban jelezte, Bush elnök kormánya rövidesen húszmillió dolláros segélyben részesíti a Palesztin Hatóságot.
Keresés
Bojkottot hirdet a Hamász
Gáza. A közelgő elnökválasztás bojkottjára szólította fel híveit tegnap a Hamász szélsőséges palesztin szervezet. „Mi, az iszlámista ellenállás résztvevői kihirdetjük, hogy bojkottáljuk, illetve nem veszünk részt a Palesztin Hatóságról szóló elnökválasztáson” – fogalmazott Iszmail Hanije, a Hamász gázai vezetője.
Feloszlatják a parlamentet
Lisszabon. Jorge Sampaio portugál elnök megindítja a parlament feloszlatásához vezető folyamatot – jelentette be Pedro Santana Lopes kormányfő. Lopes az államfővel folytatott megbeszélés után nyilatkozott.
Gyerekek az áldozatok
Baakúba. Aknavetőből kilőtt gránát csapódott tegnap gyermekek közé az iraki Baakúbában, megölve három gyereket, és megsebesítve további négyet. Szemtanúk jelentették: 7 gyermek játszott a Bagdadtól északra fekvő település egyik házának kapuja előtt a gránát becsapódásakor.
Nastase ellenzi
Bukarest. A román miniszterelnök ellenzi, hogy az erdélyi magyarság kettős állampolgársághoz jusson. Adrian Nastase azt mondta, a kettős állampolgárságot Orbán Viktor és csapata kezdeményezte, hogy olyan típusú vitát gerjesszen, amely kedvező helyzetbe hozná a Fideszt a két év múlva sorra kerülő választásokon.
Merényletet kíséreltek meg a szerb elnök ellen
Belgrád. Merényletet kíséreltek meg Boris Tadics szerb köztársasági elnök ellen, a politikusnak nem esett baja.
Kormányzati szerepre törekszik az RMDSZ
Bukarest/Budapest. Az előzetes végeredmény szerint a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) 37,13 százalékos eredménnyel nyerte meg a romániai parlamenti választást. A centrista ellenzéki tömörülés 31,77 százalékkal a második helyen végzett – jelentette be tegnap a központi választási iroda.
Janukovics megbukott – mégsem mond le
Kijev. Az ukrán parlament tegnap határozatban vonta meg a bizalmat Viktor Janukovics kormányától és felszólította Leonyid Kucsma távozó államfőt: az új elnök hivatalba lépéséig nyújtson be javaslatot a nép bizalmát élvező kormány felállítására.
Utórengések várhatók a napokban
Poprád. Sem jelentősebb anyagi kárt, sem pedig személyi sérülést nem okozott a kedden 18 óra 18 perckor a lengyel–szlovák határ közelében fekvő Zakopanéban észlelt közepesen erős földmozgás. Egyedül a liptószentmiklósi evangélikus templom falai repedeztek meg; helyenként három milliméteres hasadékok keletkeztek.
Javasolják a mentelmi jog felfüggesztését
Pozsony. Függessze fel a parlament Libuša Martinčeková mentelmi jogát! – javasolja a képviselőknek a mandátumvizsgáló bizottság.