New York. A térdműtétjéből felépült Jason Kidd remek idénykezdése jelentette az NBA legutóbbi játéknapjának szenzációját.
Keresés
Mi lesz a görög sztárokkal?
Athén. Az elmúlt napokban váratlanul ellenőrizte a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) az athéni olimpia előtt furcsa körülmények között tesztet mulasztó és a játékokról végül lemaradó két görög atlétát, Kosztasz Kenteriszt és Ekaterini Tanut.
Pekingben már reális esélyük lehet az aranyéremre
A minap a Szlovák Olimpiai Bizottság közgyűlésén Ezüst Karika kitüntetéssel jutalmazták Soós Tibort, a többszörös Európa- és világbajnok, valamint olimpiai bronzérmes komáromi kajak négyes edzőjét. Innen indult beszélgetésünk.
Folytatódik a Borža-per
Kassa. Védenceik szabadlábra helyezését kérvényezték a védőügyvédek a Kassai Kerületi Bíróságon az állítólagos alvilági vezér, Dušan B. – Borža – és hét társa ügyében folytatott tegnapi tárgyaláson. Ez ideig hat ügyvéd mondta el záróbeszédét; mindannyian kételkednek a koronatanú, Martin T. szavahihetőségében. Jozef S.
Ezentúl két alelnök segíti az elnök munkáját
Nagyrőce/Tornalja. Tanácskozott az MKP járási elnöksége. Mint azt Zsíros Gábor, a sajtóval való kapcsolattartásért felelős alelnök elmondta, a mostani ülést már az új járási elnök, Szögedi Anna hívta össze.
Új községi bérlakások
Nagytárkány. A Tisza-parti községben a napokban elkezdték annak az új, tizenkét lakásos bérháznak az alapjait ásni, melyet a tervek szerint 2005 októberében adnak át. Nagytárkányban a múlt évben tizenkét család költözhet új otthonba.
Szlovák írók, nemzetébresztők
Rimaszombat. Tanulmány született a rimaszombati Daxner tér átépítésére. A közelmúltig a tér északkeleti részén álló betonmonstrum csúfította a képet, ennek lebontása után máris elképzelések születtek a tér további rendezéséről.
Tisztelgés Márai előtt
Kassa. A XX. század egyik legnagyobb magyar írójára, Márai Sándorra emlékeznek ezen a héten szülővárosában, Kassán.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Ötezer baleset a megyében
Nagyszombat. Az elmúlt tizenegy hónap alatt csaknem ötezer közúti balesetet vett nyilvántartásba a közlekedésrendészet Nagyszombat megye útjain – tájékoztatta az Új Szót Martin Korch kerületi rendőrségi szóvivő.