Szlovák írók, nemzetébresztők

Rimaszombat. Tanulmány született a rimaszombati Daxner tér átépítésére. A közelmúltig a tér északkeleti részén álló betonmonstrum csúfította a képet, ennek lebontása után máris elképzelések születtek a tér további rendezéséről.

Rimaszombat. Tanulmány született a rimaszombati Daxner tér átépítésére. A közelmúltig a tér északkeleti részén álló betonmonstrum csúfította a képet, ennek lebontása után máris elképzelések születtek a tér további rendezéséről. Andrej Melicherčík, jelenleg Kanadában élő szobrász, korábban, a mečiari időkben a losonci kulturális intézményekből kényszer hatására összekovácsolt intendatúra igazgatója, olyan térrendezési tanulmányt nyújtott be, amely szerint a Daxner teret huszonnégy darab hatalmas szobor díszítené majd. A szobrász elképzelése szerint 3,5 méter magas talapzatokon egy méternél magasabb mellszobrok állítanának emléket a jeles gömöri szlovák irodalmároknak és nemzetébresztőknek.

A Kaufland megépítése mindenképpen térrendezéssel jár majd, a mostani Kishonti utca négysávossá bővülésének helyén körforgalmat terveznek kiépíteni az egyre növekedő forgalom biztonságosabbá tételének, valamint az áruház jobb megközelíthetőségének érdekében. A tér arculata mindenképpen megváltozik, ehhez igazítanák a tanulmány szerint a tervezett szoborparkot is. Első lépésben a már álló, a tér névadójának, Štefan Marko Daxnernek a szobrát kívánják áthelyezni. Az elkövetkezendő években tehát Rimaszombatban a Daxner téren huszonnégy mellszobrot helyeznének el. A szoborpark felállításának költségeiről és az erre szolgáló forrásokról nem sikerült érdemi infomációt szerezni. A tervezők az uniós alapokból kívánnak pénzt szerezni a szoborparkra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?