Tisztelgés Márai előtt

Kassa. A XX. század egyik legnagyobb magyar írójára, Márai Sándorra emlékeznek ezen a héten szülővárosában, Kassán.

A rendezvénysorozat ma délután 15 órakor a Kassai Magyar Tannyelvű Ipari Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia könyvtárában kezdődik, ahol egy tősgyökeres kassai polgár, Kováts Miklós tart előadást Márairól, majd pontban 16 órakor elindítják a Márai Sándor emlékére rendezett 24 órás maratoni felolvasást. Amint azt a rendezvény szervezője, Fülöp Éva könyvtáros elmondta, 131 jelentkezőt regisztráltak a maratonra, ami azt jelenti, hogy mindenki 11 percet olvas majd. Az olvasók zömét a rendező iskola, valamint a helyi Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola diákjai és tanárai alkotják, de Kolár Péter, a Thália Színház igazgatója, Orémus Zoltán kassai református lelkész, Pásztor Zoltán római katolikus püspöki helynök, Czibula János magyar konzul, vagyis Kassa egyházi és közéletének jeles személyiségei is ott lesznek az felolvasók között. A felolvasást Márai Sándor: Egy polgár vallomásai című művével kezdik, majd a San Gennaro vére, az Ég és föld, a Füves könyv következik, s ha sor kerül rá, a Gyertyák csonkig égnek című világsikernek számító műve is kéznél lesz.

Az olvasómaraton csütörtökön 16 órakor fejeződik be, de 16.30-kor a Kassai Nemzeti Kisebbségek Klubjában – mely a Mészáros utca 35. szám alatti Márai-házban található – több nyelvű felolvasás kezdődik Márai szlovák, cseh és lengyel nyelven megjelent műveiből. Pénteken 17 órai kezdettel a Magyar Közösségi Házban (Mészáros u. 59) Mészáros Tibor, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa tart vetítéssel egybekötött előadást Márai Sándor életéről és munkásságáról.

Márai Sándor közadakozásból készült kassai köztéri szobrának felavatására szombaton 15 órakor kerül sor, ahol Zdenko Trebuľa, Kassa főpolgármestere köszönti a tiszteletadásra egybegyűlteket, majd Szili Katalin, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke és Csáky Pál, a Szlovák Köztársaság miniszterelnök-helyettese mond ünnepi beszédet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?