Aki részt vett december 7-én a Somorja melletti Csölösztőn megrendezett Mítoszok és előítéletek a történelemben című tudományos tanácskozáson, az nemcsak a hasonló konferenciák szükségességéről győződhetett meg, hanem arról is, hogy a történettudomány és a nyelvészet olykor bizony szoros kapcsolatban áll egymással.
Keresés
Öt cseh katona halt meg
Prága. Öt cseh katona meghalt, amikor tegnap délben az észak-morvaországi Prostějovban egy vasúti átjáróban vonattal ütközött egy katonákat szállító autó. A katonák egy különleges terroristavadász egység tagjai voltak, az egység egyik alakulata korábban Kabul körzetében volt bevetésen néhány hónapig.
Snow marad a kormányban
Washington. A Fehér Házban tegnap megerősítették, hogy George Bush második elnöksége idején is John Snow marad a pénzügyminiszter. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a 65 éves Snow lemond a kabinetben betöltött posztjáról, annak érdekében, hogy Bush gazdaságpolitikai lobbistája legyen a kongresszusban.
George Bush Európába jön
Brüsszel. Az amerikai elnök február 22-én Brüsszelbe látogat, hogy találkozzon az EU és a NATO vezetőivel – jelentette be tegnap Brüsszelben a NATO külügyminiszteri értekezletén részt vevő Joschka Fischer német külügyminiszter szóvivője.
Ciprus vétóval fenyeget
Nicosia. Ciprus követelte Törökországtól, hogy ismerje el az országot, különben Nicosia megvétózza az unió és Ankara csatlakozási tárgyalásainak megkezdését. Ezt Nicosia a tagállamok brüsszeli állandó képviselőiből álló nagyköveti bizottságban vetette fel.
Nem változik a kormány
Budapest. „Megerősítem, hogy nem áll szándékomban a kormányátalakítás kérdését még csak napirendre sem venni” – mondta Gyurcsány Ferenc tegnapi sajtótájékoztatóján. Azt mondta, elkötelezett egy bátor, hatékony, kiszámítható gazdaságpolitika mellett, amelyben a tények és a tervek fedik egymást.
Kijevben nyugalom van
Kijev. Az ellenzék és a hatalom közötti szerdai kompromisszum után visszatért az élet a normális kerékvágásba. Tegnap Kijevben megszűnt a közintézmények ellenzéki blokádja, a tisztviselők felvették a munkát, a tüntetők hazamentek.
Fotók hátráltatják a megbékélést?
Belfast/London. Az ĺr Republikánus Hadsereg (IRA) tegnap újabb közleményben jelentette be: hajlandó folytatni a leszerelést, támogatja a „teljesen békés” Észak-ĺrországot, de sosem egyezik bele abba, hogy a leszerelésről fotodokumentáció készüljön.
Új uniós szomszédságpolitika
Brüsszel. Elfogadta az Európai Bizottság azokat az akcióterveket, amelyek alapján fokozza együttműködését Ukrajnával, Moldovával, Izraellel, a Palesztin Hatósággal, Jordániával, Marokkóval és Tunéziával. Brüsszel reményei szerint ezzel megelőzhetik új választóvonalak kialakulását a bővített EU határai mentén.
Megszűnt a rivalizálás?
Brüsszel. Megállapodás született tegnap a NATO és Oroszország között az ukrajnai szabad választások támogatásának kérdésében. Szlovákia nem küld több katonát Afganisztánba, viszont öt tisztet küldhet a NATO-akció keretében Irakba.