Pozsony/Somogyszob. Segítségét ajánlotta fel tegnap a magas-tátrai faújratelepítéshez Tóth Károly, somogyszobi fatermelő. Saját csemetéit adományozná ingyen a katasztrófasújtott övezet felújítására. „1972 óta foglalkozom facsemete termesztéssel. Nálunk nagy volt a vadkár, így sok facsemetém megmaradt.
Keresés
Továbbra is Fico vezet
Pozsony. Ha november végén tartották volna a választásokat, 26,1 százalékos támogatottsággal a Smer került volna ki győztesen – derül ki a közszolgálati rádió legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményeiből. A sorban a második, 14,9%-os szavazati aránnyal a ĽS-HZDS, harmadik pedig, 11,4%-kal a KDH lett volna.
Biztonságosabb szolgálatok?
Pozsony. Szigorítják az őrző-védő szolgálatok (SBS) működését szabályozó törvényeket – döntött tegnap a parlament. Szigorúbb feltételek mellett állítják ki a cégek ipari engedélyét. A fegyverhasználatot is jobban ellenőrzik.
Speciális képzést kapnak
Pozsony. Jövő februártól speciális program keretében képzik majd a munkanélküli siketeket és gyengén hallókat, hogy könnyebben tudjanak elhelyezkedni. Menedzseri és számítógépes ismereteket sajátíthatnak el, megtanítják őket használni a legalapvetőbb programokat, csapatmunkához szoktatják őket.
Bátran kérdezze meg gyógyszerészét!
Pozsony. A betegeknek közel fele nem ismeri a gyógyszerek lehetséges káros mellékhatásait, vagy nincs tisztában az előírt adagolással – állítja Daniel Jurišič, a „Kérdezze meg gyógyszerészét” program menedzsere.
Nyílt nap Kandráčnál
Pozsony. Egész nap folyamán fogadta a polgárokat Pavel Kandráč emberjogi biztos. Reggel nyolc órától délután hatig csaknem 200 embert fogadtak – mondta el érdeklődésünkre Henrieta Antalová, az ombudsman irodavezetője. „A látogatottsággal rendkívül elégedettek vagyunk.
Kiengedték agyermekrablót
Pozsony. Szabadlábon védekezhet az a 20 éves, szenici járásbeli laksárújfalui nő, akit az öt hónapos nádasfői (Rohožník) Matúš Varmuza elrablásával gyanúsítanak. A Pozsonyi 3. Járásbíróság tegnap elutasította az illetékes ügyésznek a gyanúsított előzetes letartóztatását célzó javaslatát.
Elvarrták a szálakat a maffiaügyben
Pozsony. Hét év után varrta el a szálakat a rendőrség egy maffiagyilkosságban. A meggyilkolt Pavol M. vállalkozó szorosan együttműködött a Vladimír Y. által vezetett bűnbandával – tájékoztatott Jaroslav Spišiak, az országos rendőrfőkapitány első helyettese.
Több pénz a biztosítóknak
Pozsony. A jövő évet 16,8 milliárd koronás többlettel zárja majd a Szociális Biztosító, a képviselők tegnap megvitatták az intézmény 2005-ös költségvetését.