December 20-án, pénteken a Robert Kaliňák (Smer) vezette védelmi minisztérium egy új repülőgép beszerzéséről írt alá szerződést. A kormány már két nappal ezelőtt is vásárolt egy másik, de ugyanilyen típusú gépet – számolt be a SME.
Keresés
Egy hétéves kisfiú okozta a tüzet a Billában
Az anyagi kár meghaladja az egymillió eurót.
Szlovákiában több helyen is fellép a világhírű gospel-csapat
Úgy tűnik, egyre kedveltebb a gospel térségünkben: Dwight Robson afroamerikai baptista tiszteletes zenekara, a The Golden Voices of Gospel turnélistáján évről évre gyarapodik a hazai helyszínek száma. Idén Pozsonyban, Dunaszerdahelyen és Kassán is fellépnek januárban.
Marcel Ciolacunak adott újabb kormányalakítási megbízást a román államfő
A román kormányt eddig is vezető Marcel Ciolacu szociáldemokrata (PSD) pártelnöknek adott újabb kormányalakítási megbízást hétfőn Klaus Iohannis román államfő.
Hangszereket kaptak a nagyszombati gyerekotthon lakói karácsonyra
A diószegi zeneiskolában szervezett jótékonysági koncert bevételéből hangszereket, zeneterápiás segédeszközöket vásárolt a Talentino Polgári Társulás a nagyszombati gyerekotthonban élőknek. A gyerekek lelki fejlődését szolgáló terápiás foglalkozásokon használhatják az ott lakók a karácsonyi ajándékokat.
Dél-Korea 1100 főre becsüli az észak-koreai veszteségeket az orosz–ukrán fronton
Több mint ezer, Oroszország oldalán Ukrajna ellen harcoló észak-koreai katona halt, illetve sebesült meg – közölte hétfőn a dél-koreai haderőnemek egyesített vezérkari bizottsága (JCS).
Ukrán kapitányt gyanúsítanak a budapesti hajóbaleset okozásával
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gyanúsítottként hallgatta ki annak a köteléknek az ukrán parancsnokát, amelynek a bárkája balesetet okozott vasárnap Budapesten – tájékoztatta a BRFK szóvivője hétfőn.
NATO-főtitkár: nem igazságos Zelenszkij Scholzcal kapcsolatos bírálata
Mark Rutte NATO-főtitkár úgy véli, hogy „nem fair” Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az Olaf Scholz német kancellárral szembeni olykor éles bírálata.
Pozsonyban Fico moszkvai útja miatt tüntettek, a kormány bukását eredményezheti a Putyin-barátság
A kormányfő, Robert Fico (Smer) moszkvai látogatásával minden létező vörös vonalat átlépett, és olyan külpolitikai fordulatot hajtott végre, amire az önálló Szlovákia történetében még nem volt példa. Az ellenzék kész tárgyalni a koalíció változásra vágyó képviselőivel, hogy mielőbb újra a jó irányba tereljék az ország sorsának alakulását. A Magyar Szövetség nem lát kivetnivalót Fico moszkvai útjában.
Felgyújtották Macháza polgármesterének házát és autóját
Sajtóinformációk szerint a polgármester az utóbbi időben több fenyegetést is kapott, miután nem helyi születésű, és nem beszéli a magyar nyelvet.