A kormány a szerdai ülésén elfogadta a határellenőrzések meghosszabbítására vonatkozó rendeletet, amelyet még április elején hagyott jóvá a száj- és körömfájás-járvány kirobbanása miatt. A döntés értelmében júliusig továbbra is lezárva maradnak a kisebb határátkelők a Magyarországgal és Ausztriával közös szakaszon.
Keresés
A gyanús agrárkifizetések ügyében Takáč az ellenzéket és a médiát hibáztatja
Richard Takáč földművelésügyi miniszter az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) szálláshelyekre adott gyanús dotációi kapcsán a médiát és a civil szervezeteket támadja, a felelősséget pedig az ellenzékre hárítja. Elmondása szerint a nyilvánosságra került projekteket a PPA munkatársai ellenőrzik, és a bűnüldöző szervek is vizsgálódnak az ügyben.
Fico Putyinnal, valamint a kínai és a brazil elnökkel is találkozik Moszkvában
Robert Fico (Smer) kormányfő moszkvai látogatása során Vlagyimir Putyin orosz elnökön kívül kétoldalú megbeszélést folytat majd Hszi Csin-ping kínai, illetve Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnökkel, valamint vietnám első számú vezetőjével. Az ukrajnai háború befejezésének lehetőségéről is tárgyalni kíván, emellett építeni akarja a kelet-nyugati kapcsolatokat és elutasít egy új „vasfüggönyt”.
Sokan nem kapták még meg a 13. nyugdíjat
Szlovákiában a 13. nyugdíjat rendszerint az év végéig kapják meg a nyugdíjasok, ám ez nem mindenkire érvényes.
Alig akad olyan régió az országban, ahol megéri élni
Az elmúlt évek kihívásai az ingatlanpiaci helyzet alakulására is rányomták a bélyegüket. A lakásvásárlás előtt álló polgárok ugyanis példátlan árvágtának lehettek tanúi, amely ütemével a lassabb tempóban emelkedő bérek képtelenek voltak lépést tartani. Nem véletlen, hogy a lakhatás témaköre mostanra Szlovákiában is az egyik legégetőbb társadalmi kérdéssé nőtt ki magát.
Richard Raši Prágában találkozott Markéta Pekarová Adamovával
Richard Raši házelnök első hivatalos külföldi útján szerdán Prágában találkozott Markéta Pekarová Adamovával, a cseh képviselőház elnökével.
Nagysurányi akkumulátorgyár: Még nem toboroznak, de már csaknem 800 álláskereső jelentkezett
Nagysurány, Bánkeszi és Érsekújvár kataszterében 95 hektáron építi meg az InoBat és a Gotion csoport vállalatának konzorciuma az elektromos járművek akkumulátorainak gyártására szolgáló gyárat. Még nem kezdték meg a hivatalos toborzást a cégben, de már most csaknem 800 leendő álláskeresővel kommunikálnak.
Ennyit fizet valójában egy munkavállaló – az állami adósságokat is törleszti
A kormány gazdaságpolitikája az utóbbi időben egyre erőteljesebb kritikát kap a vállalkozói szférából, de a lakosság adóterhelése is jóval magasabb, mint azt sokan gondolnák.
Ursula von der Leyen: Ukrajnát támogatni kell és gyorsítva felvenni az unióba
Fel kell gyorsítani Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, mert a csatlakozás a legerősebb biztonsági garancia – jelentette ki Ursula von der Leyen szerdán Strasbourgban. Az Európai Bizottság elnöke Ukrajna további támogatását is hangsúlyozta.
Elhunyt Tóth Gábor gyermekorvos
Május 5-én, 63 éves korában elhunyt Tóth Gábor gyermekorvos. Temetése május 8-án lesz 14 órától az alsószemerédi temetőben.