Javítja a talaj termékenységét

Eső esetén megakadályozza a cserepesedést, a nedvességet pedig folyamatosan tartja a felső talajrétegben. Ezáltal a talajban élő mikroorganizmusoknak is életteret nyújt.

A zöldség- és gyümölcstermesztésben alkalmazott takaróanyagok igen változatosak, lehetnek szerves vagy szervetlen eredetűek. Elterjedtek a szerves eredetű, az iparban vagy a mezőgazdasásban melléktermékként keletkező anyagok, mint amelyen a szalma, a kaszált fű, a megdarált komposzt, a feldolgozási hulladékok, a kipréselt szőlőtörköly, a kéregzúzalék vagy akár a szerves trágya. Ezeket használhatjuk a talaj felszínén vagy annak néhány centiméteres rétegével keverve.

A talajtakarásra általában azok a szerves anyagok a legmegfelelőbbek, amelyeket helyben termelhetünk meg. ĺgy egyrészt anyagi szempontból nézve nem kell szállítási költséget fizetni, másrészt ezek eredetét pontosan ismerjük. Hiszen vegyszer- vagy fáradtolaj-, esetleg gyomirtószer-maradvánnyal szennyezett talajtakaróval csak mérgezzük a talajt, a növényeket, s ezáltal magunkat is. Tágabb értelemben ide tartozik az ültetvény részleges vagy teljes betelepítése takarónövényekkel és különböző pázsitfüvekkel, de a takaró készülhet magából a talajból (pormulcs) vagy akár kövekből (kőmulcs) is. Végül speciálisan erre a célra a modern vegyipar különféle színű és minőségű műanyag fóliákat is gyárt, de talajtakarásra papírt, filceket, szöveteket, ásványolaj-emulziókat, sőt még alumínium lemezeket is használhatunk. A fólia és a többi hozzá hasonló szintetikus termék kiváló hő- és vízszabályozó, elnyomhatja a kemény szárú gyomokat, ám szerves anyag utánpótlására nem képes.

Az élettelen szerves anyagok az egyik leggyakrabban alkalmazott természetes eredetű talajtakarók. Alkalmazásuk mind a környezetkímélő integrált növénytermesztésben, mind a biotermeszétben kiemelt jelentőségű, a minimális talajművelés követelményeinek legjobban megfelelő talajművelési eljárások. A szerves anyagokkal való talajtakarás, idegen neve a mulcsozás, hasonló szerepet tölt be, mint az erdei gyümölcsfák esetében az avartakaró. A szerves anyag lassan elbomolva a talaj termékenységét javítva és a talajt humuszban gazdagítja. Az elhaló növényi maradványok a talajban lévő élőlények számára táplálékot nyújtanak. Kísérletek szerint a mulcsozott területen a feltalajban (20 centiméteres felső réteg) magasabb a földigiliszták száma, mint a takaratlan parcellákon. A hosszú termesztési idény alatt a növényeket talajtakaró átsegíti a kritikus, száraz időszakon, különösen ott, ahol öntözésre nincs lehetőség. Ebből eredően a finomgyökérzet aránya nagyobb, ami hatékonyabb tápanyagfelvétellel jár együtt.

Száraz viszonyok közötti gazdálkodás számára alternatív megoldást kínál az öntözés elkerülésével, illetve az öntözés hátrányainak mérséklésével. Jelentős talajnedvesség-megőrző hatása több öntözéssel is felérhet, viszont a csapadék átszivárgása a takaráson meglehetősen lassú, és a takaróanyag jelentős mennyiségű vizet tarthat vissza, azaz csak nagyobb esők után várható a növények vízellátottságának javulása. Ezt a hátrányt azonban egyértelműen ellensúlyozza, hogy a talajba került víz hasznosulása jobb, mivel a takarás alatt a nedvesség időben és térben is egyenletesebben oszlik meg. A talajtakarás a talaj vízgazdálkodásának javításával, a talajélet serkentésével elősegíti a tápanyagok fokozottabb feltáródását és hatékonyabb felvételét. A takarás alatt fokozódik a talaj porozitása, azaz megnő a közepes- és finompórusok aránya, ami nagyobb vízkapacitást és tápanyagmegőrző képességet jelent. Kedvező hatása közvetlenül lemérhető a sarjak, hajtások erőteljesebb növekedésén, a terméshozamok emelkedésén. A takart talaj hőmérséklete kiegyenlítettebb, a téli lehűlés mérsékeltebb, de a talaj tavasszal néhány nappal később melegszik fel.

Ezen túl meglévő ültetvényekben a biológiai gyommentesítés legjobb módja szintén a talajfelszín mulcsozása. Ezzel egyrészt a herbicidekre fordított kiadások, másrészt a környezetterhelés mérsékelhető. Köztudott, hogy a növényvédelmi technológiák alternatív lehetőségeiről gyakran megfeledkezünk, mivel a peszticidek használata viszonylag egyszerű és hatásuk biztos (bár sok esetben környezetszennyező). Gyommentesítő hatású a talaj – főként a vastagabb rétegben leterített – szerves anyaggal (fakéreg, faforgács, istállótrágya, gabonaszalma, törek, lekaszált zöldtrágya, falom, borsószalma, krumpliszár) való takarása, ami viszont külön figyelmet érdemel, mivel búvóhelyül szolgálhat a kártevők, rágcsálók számára. Bár ez csak részben igaz, mert nem csupán a káros, hanem a hasznos élőlényeknek, rovaroknak is menedéke a mulcs. Ami pedig a rágcsálókat (például nyúl, mezei pocok) illeti, a téli talajtakaróba keverhetünk bodza- vagy dióleveket, esetleg mindkettőt, amely gyakorlati tapasztalatok szerint riasztja a rágcsálókat. Ezek híján a gyümölcsfák törzsét műanyag törzsvédőkkel is burkolhatjuk, de vegyszerek kijuttatása is vezethet kedvező eredményre.

A mulcsozás a kertész szempontjából is sok pozitívummal rendelkezik, hiszen hatására jelentősen csökkennek az agrotechnikai munkálatok, egyrészt jóval kevesebbet kell kapálni, öntözni, gyomlálni, másrészt kevesebb trágyára van szükség, mivel ebben a kedvező környezetben a mikroorganizmusok tevékenysége jelentősen felélénkül. Továbbá könnyebben, tisztábban lehet a gyümölcsöt betakarítani, mert a talaj közelében érlelődő termés nem lesz szennyezett a felfröccsenő sártól, a lehulló gyümölcs pedig puha felületre esik. Említést érdemlő valószínűsítés, hogy fiatal ültetvényben a talajtakarás csökkenti az úgynevezett újratelepítési betegségek kockázatát is.