Ismét asztalra került az évek óta tervezett Széles-tavi sétány megépítésének terve

sjaak
Nagymihály/Kassa |

Közel öt éve tervezi a Kassa Megyei Önkormányzat (KSK) annak a sétánynak az építését, mely az eredeti tervek szerint a kelet-szlovákiai Széles-tavi (Zemplínska Šírava) víztározón kellene, hogy létrejöjjön. A többszörös próbálkozás ellenére múlt éven is törölték a kivitelező kiválasztására kiírt versenypályázatot, de most újra asztalra került a téma. A közel 1,7 milliós összköltségű beruházásra június 19-ig várja a megye a jelentkezőket. 

Ahogy arról szerkesztőségünk korábban is beszámolt, a beruházással a megye elsősorban a turizmus fellendítése szempontjából szeretné megépíteni a szóban forgó sétányt, hogy turisztikai célpontként vonzóbbá tegye. A megye azonban még múlt év októberében törölte a kivitelező kiválasztására kiírt második versenypályázatot, melyet most harmadszor is elindítottak. A megye – ahogy múlt éven, úgy most is – elmagyarázta, a múlt évi folyamatot a projektdokumentáció, a költségvetés és a pályázati dokumentációban feltüntetett mennyiségi kimutatások hiányosságai miatt állították le. „Ezek olyan hiányosságok és szabálytalanságok voltak, amelyeket az ajánlatkérő nem láthatott előre az ajánlattételi felhívás időpontjában. Erre tekintettel nem lehetett folytatni a közbeszerzési eljárást” – közölte korábban a megyei hivatal. A múlt év augusztusi eljárás előtt márciusban indítottat pedig azért állította le a megyei önkormányzat, mert csak egyetlen érdeklődő reagált az ajánlatával. 

Egész éves turizmus 

Az eddig tapasztalt nehézségek ellenére a KSK továbbra is szeretné megvalósítani a projektet. Az ajánlatkérő a megyei Development KSK vállalat, amely korábban a Turisztikai Infrastruktúra Igazgatóság név alatt működött. A tervek szerint az egész évben használható gyalogos sétány a terület új nevezetessége lehetne a víztározó partján, egész pontosan a Glamour Hotel és a Šírava Thermalpark között. A projekt célja, hogy vonzóbbá tegye az évek óta stagnáló, egyébként gyönyörű környezetben található területet, és hozzájáruljon a jelenleg igen csak gyér szolgáltatások javításához. A három szakaszból álló sétány hossza a tervek szerint legalább 1160 méter lesz, és egy 70 méter átmérőjű, kör alakú részt is magába foglal, amely a móló melletti öbölben kerülhet elhelyezésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?