A középiskolában a napokban tartják az új típusú érettségi vizsgák úgynevezett külső, írásbeli részének főpróbáját. A háromnapos vizsga során a diákoknak matematikai, angol és német nyelvi feladatokat kell megoldaniuk. A feladatlapokat külső szakembergárda, az Állami Pedagógiai Intézet munkatársai állították össze.
Zajlik az érettségi vizsgák főpróbája
Áprilisban egyébként mintegy 60 ezer végzős középiskolás ad számot tudásáról a még hagyományos írásbeli érettségi vizsgán. A diákok idén utoljára vesznek részt a régi típusú tudás- és készségszint-felmérésen, a következő tanévben startol ugyanis az új vizsgarendszer. Az ország 920 középiskolájában – az igazgatók döntésének megfelelően – más-más időpontban tartják az írásbeli vizsgát, melyek során szlovák nyelv és irodalomból, illetve a nemzetiségi, így a magyar iskolák esetében a tanítás nyelvéből mérik fel a nebulók tudását. A matematikai osztályt látogató gimnáziumi végzősöknek értelemszerűen matematikából is érettségi vizsgát kell tenniük.
Ha a diák valamilyen okokból nem vesz részt az írásbeli vizsgán, az igazgató beleegyezésével egy későbbi időpontban, pótvizsgán is számot adhat tudásáról. Az írásbeli vizsga alkalmával a tanulóknak tulajdonképpen egy fogalmazást kell írniuk az előre meghatározott témák valamelyikéből. A nebuló teljesítményének értékelésekor figyelembe veszik egyebek közt az adott diák stilisztikai és fogalmazási készségét, ugyanakkor szóhasználatát is értékelik. (rv, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.