Ügyeskezű diákok

Tegnap a pozsonyi Istropolisban megnyílt a JUVYR 2002 nagyvásár, ahol bemutatkozhattak a hazai és külföldi gyakorlóvállalatok, melyek segítséget és lehetőséget nyújtanak a középiskolás diákokoknak szakmai gyakorlat megszerzésére és a továbbfejlődésre.

A rendezvényt Martin Fronc oktatásügyi miniszter nyitotta meg, aki elmondta, hogy az ilyen jellegű bemutatókra nagy szükség van, s köszönetet mondott azoknak a vállalatoknak, amelyek lehetőséget nyújtanak a fiatal pályakezdőknek, hogy gyakorlatot szerezhessenek az általuk választott szakmában. Az oktatásügyi miniszter meg-ígérte, hogy a minisztérium a jövőben nagy figyelmet fordít majd a szakközépiskolákra. Az ötödik alkalommal megrendezett vásárt még ma is meglátogathatjátok, ha Pozsony közelében laktok. Biztosan elnyeri majd a tetszéseteket a sok érdekes és ötletes dolog.

A JUVYR 2002 bemutatóján megnézhetitek a diákok munkáiból rendezett kiállítást, ahol 56 szlovákiai, valamint 16 külföldi cég képviselteti magát, többek között Csehországból, Magyarországról, Franciaországból, Litvániából, Lengyelországból, Ausztriából, Romániából.

Szlovákiában több mint 170 gyakorlóvállalat segíti a középiskolák diákjainak szakmai fejlődését és tapasztalatszerzését. A több mint 1000 négyzetméteren elterülő vásáron sok érdekességgel találkozhat az odalátogató. A kémiai, ruhaipari, üvegipari, művészeti, mezőgazdasági, építészeti, bútoripari szakközépiskolák kiállítják legügyesebb diákjaik munkáit. Az, aki elmegy a kétnapos rendezvényre, megnézheti és akár meg is vásárolhatja az ott kiállított cukrász-, pék- és húsárut, karácsonyi csecsebecséket, lakáskiegészítőket, cipőt, ruhát, kerámiát, ezüstékszert és még sok más szép dolgot. Biztosan ti is találtok olyasmit, amit szívesen hazavinnétek. De akkor se keseredjetek el, ha nincs elég pénzetek, mert ötletmerítésre is nagyon jó ez a kiállítás. Hamarosan itt a karácsony, a szakavatott diákoktól sok jó tippet elleshettek, s odahaza a szép ajándékokkal megörven-deztethetitek szeretteiteknek. Az Istropolisban bemutatott termékek mind-mind arról tanúskodnak, hogy Szlovákiában nagyon sok ügyeskezű diák tanul, akik a jövőben remélhetőleg kamatoztatni tudják majd szaktudásukat, és nem kerülnek fel a munkanélküliek listájára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?