Több barát, hosszabb élet

Egy új kutatásból kiderült, hogy az emberek a jó barátok segítségével nem csak túljutnak problémáikon, hanem hosszabb életet is megérhetnek azáltal, hogy barátok közt élnek.

Az ausztráliai tanulmány rámutatott, hogy inkább a barátokból álló közösség, mintsem a családi közösség az, amely jótékonyan hat az emberek várható élettartamára. A tanulmány szerint a barátság pozitívan hat az emberek viselkedésére másokkal és önmagukkal szemben is, így javítja az egészségi állapotot, ez pedig különösen idősebb korban nagyon fontos.

A vizsgálat során 1500 hetven éven felüli embert figyeltek meg, a gyerekeikkel, rokonaikkal és barátokkal való kapcsolatrendszerüket és szokásaikat, továbbá figyelembe vették anyagi, szociális helyzetüket és személyiségjegyeiket is. Tíz éven keresztül követték nyomon őket, és megbizonyosodtak, hogy a gyerekeikkel és rokonaikkal való kapcsolatuknak kis hatása volt túlélési rátájukra, élettartamukra, de ha szoros baráti társaságuk volt, amelyben mindvégig jól érezték magukat, élettartamuk hosszabb lett. A barátok hatással lehetnek a depresszióra, önbecsülésre és önkontrollra, amely mind visszahat a fizikai állapotunkra. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?