Tánc, írás és (talán) űrutazás

NÉMETH MARCO

Mikor kezdtél el táncolni, mióta érdekel a néptánc és a népművészet?

Azt, hogy ennyire közel áll hozzám a néptánc, a népművészet, Hégli Marianna néninek köszönhetem. Ő még az óvodából, hatévesen elvitt egy táncpróbára. Elkápráztatott, amit ott láttam. Szerelem volt első látásra. Azóta, immár több mint tizenhárom éve, elválaszthatatlan része az életemnek.

Milyen tánceggyüttesek tagja vagy? Mesélnél róluk röviden?

Két éve a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttesben táncolok. Az együttes negyvenhárom éves, nagyon szeretem. Tagja vagyok az Ifjú Szivek mellett működő Pozsony Táncegyüttesnek is. Tavaly alakultunk, de már túl vagyunk az első nagy bemutatónkon, és készülünk a versenyekre, illetve arra, hogy minél többen megismerjenek minket.

Csak felvidéki táncokat adtok elő, vagy a Kárpát-medence más területeiről is ismertek táncokat?

Mindkét együttesben nagy hangsúlyt helyezünk más táncok megtanulására. Az összes táncdialektusból merítünk. Nem akarok most neked táncfolklorisztikai órát tartani, mert egy darabig eltartana. Röviden: nemcsak felvidéki anyaggal dolgozunk. Táncolunk szlovák, román, erdélyi (Kalotaszeg, Mezőség...), magyarországi táncokat is.

Hogyan zajlik egy próba, és milyen a társaság?

Mindkét együttesben másképpen zajlanak a próbák. A bemelegítő lényegében ugyanaz, hisz az a fontos, hogy az izmaid, a szíved bemelegedjen, ne sérülj meg. A próbának mindig van egy olyan része, amikor a technikára „gyúrunk”. Tehát, hogy például a lányok tudjanak helyesen sokat forogni az adott táncnak megfelelően. Vagy amikor a tükör előtt különböző ugráskombinációkat végzünk betartva a helyes testtartás szabályait. A próba többi részében vagy fellépésre, versenyre készülünk, vagy új táncanyagot tanulunk, koreográfiát készítünk.

Milyen az élet a táncos társaságon belül?

Ha olyan emberekkel vagy együtt, akik azt csinálják, szeretik, amit te is, akkor rossz nem lehet. Rengeteget nevetünk, hülyéskedünk, szórakozunk, de tudunk komolyabb dolgokkal is foglalkozni (összpontosítani arra, amit a vezető mond). Mind barátok vagyunk. Figyelünk egymásra, és ezáltal egy család vagyunk, ahol a tánc, az együttes köt bennünket össze.

Merrefelé utaztok?

Sok fellépésünk van Szlovákia egész területén, még a legkeletibb szegletekben is. Ezenkívül Magyarországon és Csehországban. És előttünk áll egy nagy út is, de ezt még nem akarom „elkiabálni”. A fellépések közt vannak versenyek, fesztiválok, egész estés szereplések.

Melyik számodra a legkedvesebb?

Legjobban az egész estés fellépéseket szeretem. Általában kis, eldugott falvakban kerül rájuk sor, ahova az emberek – kicsik, felnőttek, idősek – azért jönnek el, hogy magyar néptáncot, néphagyományt lássanak, megnézhessenek téged. A műsor végén látod az arcukon, kiolvasod a tekintetükből, hogy elérted a célodat, átadtál egy üzenetet a táncon keresztül. Ezt őszinte tapssal köszönik meg. Ilyenkor mindig elszorul a szívem, és hatalmas erőt ad...

A táncon kívül foglalkozol írással is. Milyen újságokba szoktál írni?

A tánc mellett az írás is nagyon érdekel. Még előző iskolámban kezdtem el vele komolyabban foglalkozni. Majd az élet úgy hozta, hogy saját rovatom lehet az Argentínai Magyar Hírlapban, és most már a Kanadai Magyarok című újságban is.

Hogyan vetted fel a kapcsolatot a Buenos Aires-i, illetve a kanadai magyar közösséggel?

Minden a Rákóczi Magyarságismereti Mozgótáborban kezdődött. Egy hajókiránduláson találkoztunk a tábor támogatóival. Az volt a „feladatunk”, hogy beszélgessünk velük az élményeinkről, és szigorúan meghagyták, hogy ha látunk valakit egyedül, menjünk oda hozzá. Ült egy néni az asztalnál. Odamentem hozzá, bemutatkoztam, és elkezdtünk beszélgetni. Meséltem neki magamról, és amikor odaértem, hogy újságírással is foglalkozom, felkért, hogy küldjek neki a táborról beszámolót, amelyet egy erdélyi fiúval közösen írjak meg. Ez meg is történt. Utána e-mailben kérdezte, hogy mit szólnék egy saját rovathoz az Argentínai Magyar Hírlapban. Ennek már több mint két éve. Azóta jelennek meg havonta írásaim Buenos Airesben, az ottani hatalmas magyar közösség újságában. Kanada is a Rákóczinak köszönhető. A tábor megálmodója, a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány elnök asszonya, Zsuzsa néni Kanadában él. Kérte, hogy küldjem el írásaimat neki és az ottani magyarságnak. Röviden ennyi.

Milyen témájú cikkeid jelennek meg külföldön?

Mindig másról írok. Legtöbbször aktualitásokról, vagy ami felkeltette a figyelmemet, az érdeklődésemet. Mindegyik cikkemet úgy írom, mint felvidéki, szlovákiai magyar lány!

Mondtad, hogy „rákóczizol”. Mit jelent részt venni a Rákóczi-táborokban szervezőként, és hogyan jutottál el idáig?

2010-ben részt vettem a II. Rákóczi Ferenc Alapítvány mozgótáborában. Órákat tudnék erről is mesélni. Lényeg, hogy nagyon sok mindent kaptam a két hét alatt, és úgy éreztem, ezt nekem is tovább kell adnom. Ezért ebben a régióban kezdtem tevékenykedni. Idén Zsuzsa néni visszahívott segédvezetőnek, én is csoportot vezettem, 42 határon túli (felvidéki, erdélyi, délvidéki, kárpátaljai) fiatalt. Ezután én szerveztem meg Párkányban az őszi Rákóczi Találkozót a tolerancia és megbékélés jegyében. Sokszínű, érdekes programot sikerült összeállítani. Meghívott vendégeink voltak Brüsszelből, Izraelből. Nagyon jól sikerült hétvége volt: közösen egymásért!

Mi foglalkoztat mostanság leginkább?

A tánc és az írás. Ja, és hogy a szóbeli érettségin magyarból az ötödik tételt húzzam, mivel Shakespeare Hamlet-monológját szeretném elszavalni, amiért majd Oscar-díjat kapok. Na nem, csak ez az, amit nem felejtettem el a négy év alatt.

Vannak olyan terveid, amelyeket feltétlenül szeretnél megvalósítani?

Tervek, tennivaló rengeteg van... Tervezek egy kis űrutazást a Föld körül...

Mit tervezel a gimi után? Mit szeretnél tanulni?

Az utóbbi időben kerülöm ezt a kényes témát. Most, hogy egyre jobban sürget az idő, kezdek kétségbeesni, pánikolni, mivel annyi minden érdekel, hogy nem tudom, mihez nyúljak. Azon gondolkodom, hogyan tudnék mindent összekapcsolni, és amit szeretek, azt összehozni. Ilyen tökéletes, testre szabott felsőfokú intézmény, sajnos, még nincs. Lehet, hogy úttörőnek kéne lennem ezen a téren...

A szerző a pozsonyi Duna Utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium III. B osztályos diákja