Tanári személyiségeink

Az iskolai teljesítmény nemcsak a szellemi képességtől és a szorgalomtól, hanem belső félelmektől, gátlásoktól, a sikerhez való viszony rejtett formáitól is függ.

Az iskolai teljesítmény nemcsak a szellemi képességtől és a szorgalomtól, hanem belső félelmektől, gátlásoktól, a sikerhez való viszony rejtett formáitól is függ. Ahhoz, hogy a jegyek javuljanak, a szorongás okait kell feltárni, és csökkenteni kell a feszültség komponenseit, ezt pedig csak úgy lehet, ha a tanuló–gyermek harmonikus családban nő fel; az iskolában is jobban boldogul a követelményekkel és problémákkal.

Ezek, a most papírra leírt sorok a jelenlegi időszakban aktualitással bírnak. Vége a sulinak, és bizony nem mindegy, milyen bizonyítványt hoz haza a gyermekünk. A szülői ház mellett az iskola hat a legerősebben az ifjú szellemi és jellembeli fejlődésére. Az iskolai sikerhez nemcsak a tanuló esze és készsége szükséges, hanem a tanári személyiség is, és nagyon fontos az iskola emberi légköre. Ismertem olyan fiatalt, akit tanára kifejezetten gyenge képességűnek tartott, másik iskolában, másik tanárnál viszont igen jól boldogult, és gond nélkül tanult tovább. A tanároknak a pedagógiai és didaktikai felkészültség mellett empátiára és jó kapcsolatteremtő képességre is szükségük van ahhoz, hogy diákjaikkal értékes, lelkesítő viszonyt alakítsanak ki. Sajnos akadnak olyanok is, akik pedagógusi véna híján csak „leadják az anyagot” (ezt a magatartást, ezt a stílust még a jelen időben is sok tanár „alkalmazza”), magatartásuk elutasító, hiányzik belőlük a segítőkészség, a megértés és biztatás. Az ilyen tanárok nem tudják megnyerni maguknak és tantárgyuknak a diákokat. Különösen az érzékenyebb tanulókból váltanak ki szorongást, kedvetlenséget, esetleg alulteljesítést.

A jó tanuló a bizonyítvány kiosztása után boldogan tér haza. A rosszabb tanuló azonban félve, búsan kullog hazafelé, bizonyítványával. Pedig a bizonyítvány ebben az esetben az iskola segélykérő figyelmeztetése a család számára. A bizonyítvány nem az iskolai „rang” megállapítására szolgál, hanem jobb munkára kötelez. A végső cél nem az, hogy gyermekünk mindig eminens bizonyítványt kapjon az év végén, hanem az, hogy eredményei kiegyensúlyozottak legyenek az egész tanév folyamán. A jó év végi bizonyítvány éppen ezt hivatott elsősorban tükrözni! Azért szükséges, hogy ott, ahol iskolába járó gyerek van, a bizonyítványosztás nagy családi eseménnyé váljék. Ebből következik, hogy az iskola és a család szoros kapcsolata az eredményes oktató-nevelő munka egyik fontos feltétele.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?