A 2017/2018-as tanévben is megrendezték a „Minden morzsa számít” Közösségépítő és Segítő Egyesület, valamint a Kölcsey Társaság támogatásával a II. Kárpát-medencei Kölcsey Ferenc Szónokversenyt.A regionális döntők Magyarországon és a határon túli magyarlakta területeken folytak.
Szólj, s ki vagy, elmondom
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_15180362880069_68.jpeg.jpg?itok=M6ZUA8CC)
A 2017/2018-as tanévben is megrendezték a „Minden morzsa számít” Közösségépítő és Segítő Egyesület, valamint a Kölcsey Társaság támogatásával a II. Kárpát-medencei Kölcsey Ferenc Szónokversenyt.
A regionális döntők Magyarországon és a határon túli magyarlakta területeken folytak. A Felvidéken a komáromi Selye János Gimnázium adott otthont a versenynek, ahol 2017. december 13-án került sor a megmérettetésre. Gimnáziumunk diákja, Balla Dávid 2. helyezett lett ezen a napon, így továbbjutott a Kárpát-medencei fordulóba, ahol 16 társával mérte össze tudását.
A döntő helyszíne Vácott volt a városháza dísztermében, ahol 2018. január 13-án gyűltek össze a versenyzők. Színvonalas zsűri fogadta a diákokat és a kísérőket: prof. dr. Jánosi Zoltán Arany János-díjas, József Attila-díjas irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Kölcsey Társaság elnöke; prof. dr. Kulin Ferenc József Attila-díjas kritikus, irodalomtörténész, színműíró, szerkesztő, publicista, egyetemi tanár; Gosztola Adél színművész, a Turay Ida Színház művészeti főtitkára; Dudás Tibor, a Váci Szakképzési Centrum főigazgatója.
A szónoklat témája, amelyre előre készülhettek otthon a tanulók, az örökös megváltás volt. Arról kellett meggyőzni a jelenlevőket – Kölcsey szónoklási stílusából merítve –, hogy nem elég csak szabadságot adni a nincsteleneknek, anyagi javakhoz, tulajdonhoz is kell juttatni őket. A nem könnyű feladat után egy még nehezebb következett: a versenyzők 10 perc felkészülési idő után beszédet tartottak arról, vajon etikus dolog-e az embernek más égitestet birtokba venni. Balla Dávid IV. D osztályos tanulónk szépen szerepelt, különdíjat kapott: a Felvidék legjobb szónokaként térhetett haza a versenyről. Büszkék vagyunk rá.
A kimerítő verseny után a diákok meghallgathatták dr. Nagy Ferenc tudománytörténész, a Magyar Tudóslexikon főszerkesztőjének előadását A reformkortól a forradalomig címmel. Az előadás után a verseny szervezői ebédre invitálták a jelenlevőket, a diákokat és a kísérőket.
Nagyon jól éreztük magunkat a versenyen, s reméljük, máskor is részt vehetnek a Selye János Gimnázium diákjai ezen a megmérettetésen. Hiszen jól szónokolni erény, mert „az érvelés az egyik legjobb társasjáték. De ebben nem a szerencse dönt, és a tétje is nagyobb annál, mint célba érni a pályán. Meggyőződések, hitek, ismeretek, tettek múlnak rajta. Aki érvelni tud, az képes formálni a világ erőit és élni a pillanattal, jogaival. Képes együtt élni másokkal.” (Aczél Petra) Mi pedig emberként a világ formálására, az együttélésre törekszünk – a gimnáziumban és az életben is.
Danczi Annamária
felkészítő tanár
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.