Szerelmi bánat

Mindenkinek volt már szerintem olyan időszaka, mikor élete napjai kicsit „egyhangúan”, magányosan teltek, hiszen éppen frissen szakított párjával. Ilyenkor legszívesebben csak otthon ülnénk, nem is mennénk emberek közé, mert nem tudunk másra gondolni, csak az „elveszített” kedvesünkre. Pedig nem lenne szabad ennyire elszigetelődnünk a világtól, mert még depressziósabbakká válhatunk. Ki kell mozdulni és felejteni! Bulizni a haverokkal és nem gondolni a rosszra, csak arra, hogy kaptunk egy újabb lehetőséget az élettől. És ezt ki kell használni! Egy embert nem köthetünk magunk mellé, mert abban nem lenne semmi köszönet. Csak akkor élhetünk egészséges párkapcsolatban, ha mindkét fél élvezi annak a légkörét és annak minden pillanatát. Ha egy kapcsolat ki van kényszerítve, akkor azt sehogy sem lehet élvezni.

Meg kell találnunk azt a valakit, akivel mindenben megértjük egymást és teljes az összhang. Ha sikerült, akkor tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a jó kapcsolat minél tovább megmaradjon. De ha már nincs esély, akkor ne erőltessünk semmit! Akkor várjunk türelemmel, mert nem fogunk semmiről sem lekésni. Egy idő után megérkezik az, aki a lelkünk másik felével rendelkezik. És akkor minden újra a „régi” lesz, vagyis mindent rózsaszínben látunk, alig tudjuk palástolni a boldogságunkat. Mindenben csak a jót szabad nézni, mert csak annak van értelme. Mindent csak optimistán! Legyen ez jelmondatotok! Hiszen a híres „szólás” is azt mondja: Mosolyogj a világra,

Fogadjátok meg a tapasztaltabbak tanácsát, mert ők már átéltek ezt-azt, és valamivel többet tudnak.