Stresszel jár az iskolakezdés

Még néhány nap és itt az iskolakezdés. Minden fiatal és iskolaköteles ezekben az időszakban kisebb depresszión megy át, hiszen a gondtalan életnek hamar vége szakad, megkezdődik a tanulás és a kötelességek teljesítése.

Az első osztályba lépők kíváncsian mustrálgatják az áruházak iskolaszerektől roskadozó polcait, és a legújabb mesefilmek figuráival díszített hátizsákok után sóvárognak. Az iskolaszerek évenkénti áremelkedésével igazán jó hír a szülőknek, hogy a nagyobb üzletláncok kivételes akciókkal, árengedményekkel próbálják magukhoz csábítani a vásárlókat. ĺgy egy átlagos keresettel rendelkező család is olcsón beszerezheti a szükséges iskolai eszközöket.

Véget értek a nyári napok,

hiszen az időjárás idén nem nagyon kedvezett. Csupán néhány napig volt verőfényes napsütés, bár az is inkább a kánikula kategóriába sorolható. Megérkezett az őszi idő, s ha még szeptemberig kitart, akkor a diákoknak könnyebb lesz az átállás. Minden azon múlik, hogy a felhőtlen napokat ki hogyan élte át. Egyes felmérések szerint egyre több azon fiatalok száma, akik a nyári hónapokban idénymunkákat vállalnak, hogy később fedezni tudják kiadásaikat. Csak kevesüknek sikerül kirándulni, általában a családdal. Többen az olcsóbb strandolási és sátorozási lehetőséget választják. Ők nehezebben szokják meg a zárt és fegyelmezett órarendet, melyet az iskola követel tőlük. A tanítási órákon való részvétel, a pontos időrendi szabályozás nagy hatással van az ember lelki és fizikai fejlődésére.

A családi állapotokon alapul

A szakemberek azt tanácsolják, hogy a kezdeti időszakban folyamatosan szoktassák magukat a koránkeléshez, a meghatározott ideig tartó alvásra, hogy elősegítsék az akklimatizációs folyamat meggyorsítását. Augusztus utolsó hetében jó, ha az iskolában megkövetelt életritmust veszik fel a diákok, így könnyebb az átállás. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az iskolakezdés mindig egyfajta streszszel jár, sok esetben új pedagógusokat, új tantárgyakat kell a diáknak megszoknia. Az alsó tagozatokban könnyebb, de az osztály-, illetve iskolaváltással nő a stressz, és nehezebb az alkalmazkodás. A szülők semmiképpen se hagyják magukra gyermeküket, szenteljenek nekik kellő figyelmet. A mai világban, amikor a pénz uralja az embert, sokan elfelejtik, hogy gyermekük szociálpszichológiai fejlődése és a társadalomba való beilleszkedése a családi állapotokon alapul, s minden a gyermek személyiségében történő apró változás hátterében az otthoni körülmények és viszonyok állnak.

Az iskolakezdés nagy terhet ró mind a gyermek, mind pedig szülője lelki világára, ezért a kölcsönös elfogadás, a bizalom, megértés, szeretet és kompromisszumkészség jelen kell, hogy legyen a családban. Hogy a sulikezdést mindenki különösebb civakodás és incidens nélkül megússza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?