Sírnak-e a krokodilok?

Ha bárkit megkérdeznénk, biztos, nem a tíz legnépszerűbb, vagyis legkedveltebb állat közé sorolná a krokodilokat. Ezt, egyrészt nem túl vonzó külsejüknek köszönhetik, valamint annak, hogy vérszomjas ragadozó hírében állnak. Ám gyakran hallani, hogy a krokodiloknak van egy érdekes és emberi tulajdonsága is, mégpedig az, hogy tudnak sírni. Te elhiszed ezt?! Tudtad azt, hogy a ragadozók közül a krokodil az az állat, amelynek a legtöbb ember esik áldozatául évente világszerte? Természetesen ilyenfajta balesettől nálunk nem kell tartani, ám ha például a Nílus környékére kirándulsz, akkor jó lesz vigyáznod. Mindenestre rendkívül veszedelmes ragadozókról van szó, akiknek persze, nem az emberhús a fő tápláléka, de a gyanútlan turisták nincsenek biztonságban a közelükben. Érdekes hír azonban ezekről a hüllőkről, hogy szoktak sírni. De vajon miért, mikor, és egyáltalán ez igaz-e? A nőstény krokodilus 16-46 darab tojást rak le egyszerre, amiket beleás a forró, fekete lávahomokba. Ott őrzi a tojásokat a tizenkét hetes keltetési idő alatt.

Az időközben terjesen kifejlődött, bár egészen apró tojáslakók a föld alól olyan halk, vinnyogó hangot hallatnak, ami némileg a csecsemő sírására hasonlít. Ez a különös jelenség esetenként tragikusan végződő tévedésekhez vezetett. E sírásszerű hang hallatán az emberek sokszor hitték azt, hogy elhagyott gyermek fekszik valahol a parton, és a keresésére indultak. Amint a hüllőket megközelítették, az éberen őrködő krokodilmama dühödten rájuk támadt. Ez az alapja annak a mendemondának, hogy a felnőtt krokodil ravasz módon utánozza a csecsemősírást, majd az odasiető embert leteperi és felfalja. Ám valójában nem a mama, hanem a porontyok hallatnak embersírásra emlékeztető hangot.

A krokodil nem sír és nem is könnyezik. Igen ám, de akkor vajon mi a célja és értelme ennek a föld alatti kétségbeesett vinnyogásnak? Egyszerűen csak jeladásról van szó. Az apró lények ezzel jelzik a mamájuknak, hogy készek a tojásból kibújni, most már kiáshatja őket. Az alig 15 cm hosszú krokodilporontyok ugyanis nem képesek saját erejükből a felszínre vergődni. Ehhez az anyának kell segítséget nyújtania. Amint pedig a föld alól már nem hallatszik több nyivákoló hangocska, a krokodilanya tudja, hogy az összes fiókáját kiásta. Ekkor a hasára fekszik, és engedi, hogy az apróságok a fejére, onnan pedig a nyakára és a hátára másszanak. ĺgy vezeti be őket a folyóba, ahol aztán csónakázássá alakul a sétáltatás. Ezzel az első napi kirándulással aztán véget is ér az anyai gondoskodás. A kis krokodilok lassacskán lesodródnak az anyjuk hátáról, utána pedig nagyon igyekeznek, hogy mielőbb kikerüljenek a felnőttek birodalmából. Ettől kezdve ugyanis a többiek – a saját anyjukat is beleértve – könyörtelenül felfalják őket, ha útjukba kerülnek. A sírásért sajnálni tehát semmiképpen sem kell őket! Legfeljebb messziről csodálni! (i, he)