Semmi sem lehetetlen

Már 2001-ben kerestük a lehetőséget a szüleimmel, hogy külföldön tanulhassak. Nem is kellett sokáig kutat-nunk, mert megtaláltuk az A.I.S.E. ügynökséget, ami cserediákprogrammal foglalkozik. Az ügynökségnek természetesen feltételei voltak. Középiskolai tanulmányokat kellett folytatni, valamint minimum három éve kellett a célország hivatalos nyelvét tanulni. A kérvény beadása után az ügynökség képviselői meghívtak egy nyelvvizsgára, amely teszt formájában történt. Ennek kiértékelése után részletes életrajzot, családi viszonyaimat, az iskolai eredményeimet és fotókat kellett leadnom. Az ügynökség szigorú feltételei közé tartozott, hogy dohányzás, alkohol- és drogfogyasztás, valamint autóvezetés esetén azonnal hazaküldik a diákot. Mindezek után az ügynökség családot keresett számomra.

Milyen szempontok alapján választották ki a fogadó családodat? Hogyan értekeztél velük?

Az amerikai családommal telefonon és e-mailen keresztül ismerkedtünk. Már akkor kedvesek és szimpatikusak voltak. 2002. augusztus 3-án a prágai repülőtéren elbúcsúztam a szüleimtől. Tudtam, hogy nagyon hosszú és nehéz 10 hónap vár rám, de természetesen a kalandvágyam is nagy volt. A repülőút hosszú és nagyon fárasztó volt. Egy percet sem tudtam aludni az izgatottságtól, mert egyfolytában csak az járt a fejemben, hogy milyenek lesznek az amerikai szüleim, milyen lesz az első találkozás, mennyire fogjuk egymást érteni, egyáltalán meg fogok-e tudni tanulni angolul. Aztán eljött a pillanat... Az egész család, az amerikai szüleim és a lányuk nagyon kedvesen, meleg öleléssel fogadtak. Lassan beszéltek hozzám, hogy mindent megértsek. Nagyon fáradt voltam, de tisztán emlékszem mindenre, amit hazafele az autóban meséltek nekem.

Milyen volt az első benyomásod Amerikáról?

Talán az első benyomás az volt, hogy mindenki nagyon kedves, mosolygós és minden hatalmas. A városok szinte össze vannak olvadva, és a utak mindig autókkal vannak tele. Az első hetet itthon töltöttem, az anyukámmal mentem a munkahelyére, ahol mindenki szintén nagyon szívélyesen fogadott. Az amerikaiak mentalitásában benne van, hogy mindig mosolyognak, vidámak és kedvesek a másikhoz. Ha haragszanak is valakire, azt nem mondják a szemébe.

Mikor kezdődött a suli? Milyen iskolába jársz most?

Az odaérkezésem második hetében megkezdődött az igazi kihívás, az iskola. Még elképzelni sem tudtam ilyen hatalmas iskolát, ennyi diákot. Az iskolám 5 épületből, 2 tornateremből és több mint 30 trailerből (lakókocsi, ami osztálynak van átalakítva) áll. Ezt az iskolát 2700 diák látogatja, ezért az osztályok között mindig nagy a tömeg és a rohanás. Eleinte szinte be kellett magolnom az iskola térképét, hogy el ne tévedjek. Az amerikai iskolarendszer teljesen különbözik a miénktől. Itt is csak kemény munkával és fegyelemmel lehet jó eredményeket elérni.

Otthon csak a filmekből tudunk véleményt alkotni az amerikai diákokról. Természetesen a valóság nem Hollywoodból áll. Egy kicsit nehéz volt barátokat szereznem, mert mindenkinek volt saját baráti köre, és természetesen én is féltem, hogy túl sok hibát követek el beszéd közben. Mára már találtam nagyon jó barátokat, akikkel jól érzem magam, sokat beszélgetünk és segítünk egymásnak. Ezenkívül ez a cserediákprogram nagyszerű lehetőséget adott arra, hogy barátokat szerezhettem a világ különböző pontjairól, mint Németország, Thaiföld, Japán, Korea és persze Szlovákia is.

A családoddal továbbra is jó a viszonyod? Szerveztek közös programokat?

Az amerikai szüleimmel nagyon gyorsan megszerettük egymást, sokat beszélgetünk, viccelődünk, nevetünk, utazunk és igyekszünk sok időt együtt tölteni. Még szeptemberben voltunk Floridában a Fernandina tengerpatron és Jack-sonvillben, ahol még jobban sikerült megismernünk és megszeretnünk egymást, az angolom is rengeteget fejlődött, már nem féltem beszélni. Október 12-en pedig Washingtonba mentünk és Baltimorba, ahol a család többi tagjával is megismerkedtem. Fantasztikusan éreztem magam, sok érdekes helyen jártam, és közben tanultam is. Megnéztük a Fehér Házat, a Lincoln Memoriált, a Jefferson Memoriált, a Capitóliu-mot, a Holokaust múzeumot, a Pentagont és a Washington Monumen-tet. Csodálatos hétvégét töltöttünk itt. Fantasztikus kapcsolatot alakítottam ki a család többi tagjával is, akik nagyon kedvesen fogadtak, szinte mint egy családtagot. Sokat találkozunk és mindig jól érezzük együtt magunkat.

Hogyan viseled, hogy a legszebb családi ünnepeket távolt töltöd az ipolysági családodtól?

Először nehezen viseltem, mára már megszoktam az önállóságot. November 28-án volt Hálaadás napja, ami nagyon fontos ünnep az amerikaiak számára. Iyenkor a család minden tagja az egész napot együtt tölti, és természetesen rengeteget esznek. Ez az ünnep mindig nagyon jó hangulatban telik el. December első hetét újra Floridában töltöttem, Disney Worldben, ahol egy cserediák-kiránduláson vettem részt, amit az A.I.S.E. ügynökség rendezett. Azt hiszem ez volt az egyik legszebb hetem az eddigi ittlétem alatt. Ezen a kiránduláson 13 cserediák vett részt különböző országokból. Jó érzéssel töltött el, hogy a világ más-más pontjáról érkeztünk eltérő anyanyelvvel és kultúrával, de tökéletesen megértjük egymást. Aztán elérkezett a karácsony. Még sosem történt meg velem, hogy az ünnepeket távol töltöm a családomtól. Ekkor a honvágyam sokkal erősebb volt. Egy kicsit féltem is attól, hogyan fog ez engem érinteni, de az otthoni családom nagyon sok erőt adott, sőt az osztályfőnököm és egy barátom is felhívott, persze az amerikai családom is igyekezett mindig tökéletesen elfoglalni. Ezen az ünnepen újra összejött a nagy család, jól éreztük magunkat. Igaz minden másképp zajlott le, mint otthon, de köszönhetően mindenkinek, nagyon jól sikerült a karácsony. A szilvesztert pedig New Yorkban töltöttük. Jó volt New York utcáin sétálni a felhőkarcolók között. Két színházi előadáson voltunk, minden elbűvölt, mert eddig ezeket csak a tévében láthattam, úgy mint a Central Parkot.

Mennyi időt töltesz még kint?

Már csak három hónap van hátra, már nagyon várom, hogy találkozhassak a szeretteimmel. ĺgy visszagondolva nagyon gyorsan telt el ez az idő. Olyan tapasztalatokat szerezhettem, amikre ilyen fiatalon máshol nem lett volna lehetőségem. Meg szeretném köszönni a szüleimnek és a barátaimnak, hogy ezt lehetővé tették nekem, és azt is, hogy mindig mellettem állnak, bátorítanak.