Sehol sem adják ingyen a tudást

Európa nagy részén tandíjköteles az egyetemeken és főiskolákon folyó képzés, a kivételek csupán Finnország, Svédország, Norvégia és Dánia. Az Európai Szabadkereskedelmi Övezet tagországainak mintegy hatvan százalékában fizetnek a hallgatók tandíjat az egyetemi és főiskolai képzésért. A hallgatókra rótt pluszterheket ezekben az államokban azzal ellensúlyozták, hogy megfelelő diáktámogatási rendszert építettek ki, melynek keretében ösztöndíjakkal segítik az egyetemistákat, akiket különböző alapítványok és vállalkozások is támogatnak. Az egyes országokban azonban eltér a gyakorlat a fizetett összeg nagyságát és a tandíjkötelesség mértékét illetően. ĺrországban például csak a posztgraduális képzésben részt vevő hallgatók és a rosszabb eredményeket elérő egyetemisták és főiskolások fizetnek tandíjat. A nyolcvanas években jelentős mértékben megemelték a tandíjak összegét, egyúttal azonban a rosszabb anyagi helyzetben lévő diákokat hallgatói támogatásokkal segítették. Ennek ellenére nagyon sok családban okozott gondot a megemelt összegű tandíj kifizetése. Nagy-Britanniában 1997-ig az állami költségvetésből különítették el a tandíjak kifizetéséhez szükséges összeget. Az állam ilyen formán a hallgatók 90%-ának térítette meg a tanulmányi költségeit. Nagy-Britanniában jelenleg a diákhitel-nyújtási rendszer helyettesíti a szociális ösztöndíjakat. A hollandiai egyetemeken egyéves tanulmányi időszakért mintegy négyezer guldent kell fizetniük a hallgatóknak. Az 1996/97-es tanévben a holland egyetemisták és főiskolások 79%-a kapott valamilyen ösztöndíjat, közülük 31% kiegészítő hallgatói támogatásban is részesült. Ennek az összegét a diákok, illetve a családjuk jövedelme alapján határozták meg. A tandíj ellensúlyozására szolgáló szociális ösztöndíjrendszeren kívül további lehetőséget és támogatási formát jelentenek a diákkölcsönök. A diákhitel-nyújtási rendszer reformja Hollandiában 15 évig tartott. Nagysága a hallgató elért eredményeitől és családjának anyagi helyzetétől egyaránt függ.

Számos európai országban – Belgiumban, Franciaországban, ĺrországban, Olaszországban, Portugáliában, Ausztriában és Spanyolországban – jutottak arra a következtetésre, hogy a tandíj valamiféle kompenzálást igényel. A hallgatók költségeinek kompenzálásához pedig elengedhetetlen feltétel a hatékony támogatási formák kiépítése, tehát a jól működő ösztöndíjrendszer és a diákhitelnyújtás. A bankok a hitelnyújtástól gyakran elzárkóznak a rendkívüli mértékű kockázatra hivatkozva. Az Európai Unióban a felsőoktatásra szánt pénzek 17%-át fordítják a szociális ösztöndíjakra és a diákhitelekre. A skandináv országokban, ahol ugyan mindkét támogatási forma működik, az egyetemisták egy része inkább munkát vállal a tanulmányai mellett, hogy ne kényszerüljön a diákhitel felvételére. A későbbiekben ugyanis túlzott terhet jelentene számukra, hogy a pályájukat adósként kezdjék el.