Ráépítés, tetőfelújítás a párkányi iskolában

Párkány. Mintegy harmincmillió koronát nyert el az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium szakpályázatán az ország egyik legnagyobb magyar tannyelvű alapiskolája, az Ady Endre Alapiskola – tájékoztatta lapunkat Fodor Zsuzsa igazgatónő.

Párkány. Mintegy harmincmillió koronát nyert el az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium szakpályázatán az ország egyik legnagyobb magyar tannyelvű alapiskolája, az Ady Endre Alapiskola – tájékoztatta lapunkat Fodor Zsuzsa igazgatónő. „A szaktárca egyelőre a várost értesítette a kedvező döntésről, mi még nem kaptunk erről okmányt, a pénzt viszont nagyon jól jön, hiszen a főépület két szárnyát ebből teljesen újjá tudjuk alakítani. Mindkét épületszárnyra még egy emeletet építenek, a falakat hőszigetelik, nyílászárókat cserélnek, és új tetőt is kap az objektum”– taglalta az igazgatónő. A leendő termekben kap helyet az új fizikai és kémiai laboratórium, továbbá az új nyelvi szaktanterem is. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?