A komáromi Selye János Gimnázium II. D osztálya izgatottan várta a decemberi pozsonyi tanulmányi kirándulást. Az Inchebában a „Body the Exhibition” utazó kiállítást néztük meg.
Pozsonyi kiránduláson
A komáromi Selye János Gimnázium II. D osztálya izgatottan várta a decemberi pozsonyi tanulmányi kirándulást. Az Inchebában a „Body the Exhibition” utazó kiállítást néztük meg. Itt egykori élő emberek testfelépítését, valamint szerveit mutatták be, ezáltal részletesebben megismerhettük az emberi testet és annak működését. A kiállítás szigorúan anatómiai jellegű, így szerencsére egyikünk számára sem volt túl felkavaró a látványa. A körbevezetést még érdekesebbé tette, hogy egy volt selyés diák vezetett minket körbe, akivel a kiállítás folyamán saját tapasztalatainkról is tudtunk beszélni. A kiállítás nagyon figyelemfelkeltő és tanulságos volt.
Az Auparkban másfél órányi szabad programot kaptunk. Utána idegenvezető kíséretében bejártuk Pozsony óvárosát. Befejezésül meglátogattuk a Szent Márton-dómot, amit ismét kisebb szabad program követett.
Fáradtan, de élményekkel gazdagon indultunk vissza az állomásra, onnan pedig hazafelé. A kétórás vonatút gyorsan eltelt a jó hangulatnak hála. Itthon már nem maradt más dolgunk, mint kipihenni magunkat a másnapi tanításra.
Köszönjük Musitz Marietta és Záhorszky Zsuzsanna tanárnőnek, hogy megszervezték nekünk ezt a napot.
II.D
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.