Pontosították a témaköröket

Komárom.

Komárom. „Az új érettségi rendszert szabályozó 510/2004-es minisztériumi rendelet 379/2005-ös módosítása amellett, hogy október 15-éig biztosít lehetőséget a diákok részére az érettségi tantárgyak, valamint azok nehézségi fokának véglegesítésére, további lényeges változásokat is tartalmaz” – reagált a lapunk keddi számában megjelent ‘Október közepéig még meggondolhatják’ című írásra Andruskó Imre, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatója. – Pontosítja ugyanis az egyes tantárgyak esetében az érettségi vizsgára vonatkozó tartalmi követelményeket, ami megkönnyítheti a diákok számára a felkészülést. Természetesen ez esetben sem a konkrét kérdések megadásáról van szó, hanem jól behatárolható témakörökről és típusfeladatokról.”

Bővült azon nyelvek listája is, amelyből bevezették a központi érettségi vizsgát is: az angolon és a németen kívül ez a francia, a spanyol, az orosz és az olasz. A felsorolt nyelvek mellett matematikából van még központi érettségi, ami azt jelenti, hogy azon diákoknak, akik ezeket a tárgyakat választják és A szintű érettségit kívánnak tenni, három részből áll az érettségi vizsgájuk: külső írásbeliből, belső írásbeliből és szóbeliből. (B szinten csak külső írásbeli van.) Magyarból és szlovákból belső írásbeli és szóbeli vizsga van – csakúgy, mint az előző tanévben –, a többi tantárgyból pedig csak szóbeli vizsgát kell tenni. A külső és belső írásbeliket, amelyek témáját központilag határozzák meg, április 3-a és 10-e között tartják. Egy-egy tantárgyból egy nap van a külső és belső írásbeli is. A szóbeli érettségik május 22-én kezdődnek, és az ezt a dátumok követő három hétig zajlanak; az egyes iskoláktól függ, hogy a konkrét intézményben éppen melyik héten.

Érettségi vizsgát azonban nem csupán a jelenleg negyedikes tanulók tehetnek. „Több kérvény érkezett iskolánkba egykori tanulóinktól, hogy egyik-másik tantárgyból le szeretnének érettségizni, illetve emelt, azaz A szintű vizsgát szeretnének tenni – hívta fel rá a figyelmet Andruskó Imre. – Főleg olyanokról van szó, akik Magyarországon szeretnének továbbtanulni, és ott az emelt szintű érettségi az egyetemi felvételinél pluszpontokat jelent. Kérvényüket a kerületi tanügyi hivatalhoz továbbítjuk, ahol elbírálják, hogy engedélyezik-e számukra az érettségit. Jelentkezniük azonban nekik is legkésőbb október 15-éig kell.” Megtudtuk azt is, hogy a DSD német nyelvvizsgával – amelynek megszerzésére a magyar középiskolák közül csupán a komáromi és az érsekújvári gimnáziumban van lehetőség – kiváltható a német érettségi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?