Pirkadatra várva

2006-ban jött létre az eddig nyolc tagot számláló, magyarországi Tinta-Klub, melynek tagjai a misztikumhoz, a valóságon túli világhoz vonzódó fiatal, amatőr és kevésbé amatőr írók. A klub alapítója (írói álnevén) Michael Mansfield, akinek eddig öt könyve jelent meg, s aki fiatal lelkészként ismerkedett meg a túlvilág rejtelmeivel, így nem csupán műveit, de egész életét átszövi a misztikum. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a Tinta-Klubot, saját írói társaságát is e műfaj jegyében hozta össze. A klub abból a szempontból is unikumként könyvelhető el, hogy a magyar könyvpiacon szinte egyáltalán nincs jelen a misztikus irodalom, holott, mint azt a Tinta-Klub léte is bizonyítja, a magyar szerzők közt is akadnak valódi tehetségek a műfajon belül. A klub lelkes elszántságát mi sem bizonyíthatná jobban, mint hogy a 2007-es évben, mindössze egy évvel a megalakulás után már meg is jelent első közös novelláskötetük, Pirkadatra várva címmel, mely már az idei Ünnepi könyvhéten is jelen volt.

Első köteteknél ritka tulajdonság a stílusos, igényes külcsín, ám a Tinta-Klub erre is ügyelt: a borító tökéletesen tükrözi a tartalmat, az írásokat egyként jellemző, komor és nyomasztó hangulatot. A felsorolt tizenöt novella sem csak úgy össze-vissza van elrendezve a kötetben: a tagokról készült számítógépes grafikák, illetve a hozzájuk tartozó pár soros életrajzok mintegy fejezetcímekként szolgálnak, tehát a belső elrendezés is stílusos, tetszetős. Műfaji megkötésről nem igazán beszélhetünk: horror, fantasy és thriller egyformán megtalálható az írások közt, melyek egytől egyig magukkal ragadó, izgalmas és egyben nyomasztó alkotások.

Az olvasóban joggal merülhet fel a kérdés: ezek a szerzők, a Tinta-Klub tagjai vajon miért vannak megbélyegezve az „amatőr” jelzővel? Vajon miért nem ismerjük neveiket külön-külön is? Hiszen a Pirkadatra várva mindvégig lebilincselően hat, profi módon vezeti be az olvasót egy olyan világba, ahonnan talán nincs is kiút, ahogy ebből a műfajból sincs: aki egyszer beleszeret, az a rabja marad örökre… További kérdésként felmerülhet, hogy vajon kinek a hibája ez a viszonylagos ismeretlenség? Talán az olvasóké, vagy a tehetősebb kiadóké, akik nem mernek, vagy csak épp nem akarnak ismeretlen, kezdő írókkal foglalkozni? Mert azt bizton állíthatom, hogy a Tinta-Klub tagjai közül páran még az ismert, elismert írókon is túltesznek, de legalább felérnek ezek szintjére.

Elsősorban azoknak ajánlom a kötetet, akik szeretik az izgalmas, komor, nyomasztó hangulatú írásokat, esetleg érdeklődnek a misztikum, a túlvilág iránt. Ugyanakkor bárki, aki kedveli a szórakoztató irodalmat, nyugodtan vegye kézbe a kötetet, hiszen az sem kizárt, hogy éppen „pirkadatra várva” kedveli meg ezt a stílust. Ismételten csak azt tudom hangoztatni, hogy a Tinta-Klub megérdemli a dicséretet, s ugyanúgy megérdemelné a hírnevet is. Az ígéretes kezdés után pedig azt sem tartom kizártnak, hogy egyszer el is érheti ezt.

(MitHol Kiadó, 2007, 375 oldal)