Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban

Philip K. Dick, a sci-fi irodalom egyik legnagyobb alakja 1962-ben, harmincnégy évesen írta Az ember a Fellegvárban című könyvét, az irodalomtörténet első alternatív történelmi regényét, mely egy évvel később elnyerte a nívós Hugo-díjat is. A cselekmény 1962-ben, egy olyan világban játszódik, ahol a második világháborút a náci Németország és a császári Japán nyerte meg, és az egész világ köztük van kettéosztva. Amerika elnyomás alatt él, a túlélő zsidók pedig plasztikai műtétek során estek át, illetve nevet és adatokat változtattak, hogy megmenekülhessenek a biztos halál elől.

A cselekmény egy régiségkereskedésben kezdődik, Robert Childan boltjában, ahova egy fiatal japán házaspár lép be. Dick nem haboz, rögtön elkezdi bemutatni félelmetes világát: Amerika nem több immár, csupán egy haldokló kultúra, melynek utolsó darabjait (Mickey egeres óra, Colt pisztolyok, Zippo öngyújtók stb.) japán gyűjtők vásárolják meg súlyos pénzekért. A helyzet tragikomikus, és amikor már hosszasabban is gondolkodhatnánk rajta, egy másik helyszín jelenik meg, másik szereplővel. Frank Frink egy bújdosó zsidó, aki az ágyában fekve a saját jövőjétől retteg. Előző nap kirúgták, és most felgyülemlik benne minden: gondolkodik magáról, a Birodalomról, a múltról. Megtudjuk, hogy ez a világháború 1947-ben ért véget, és néhány fontosabb eseményt is elárul nekünk, majd ismét változik a helyszín. Ezúttal már a japán vezetőség egyig nagyágyúja, Nobuszuke Tagomi áll előttünk, az ő személyén keresztül pedig a jelenlegi politikai helyzetbe láthatunk be. A szerző nem egyetlen főhős köré építi a történetet, sőt, nincs is a szó szoros értelmében vett főhős. Valóságosnak tetsző karakterek vannak, és rajtuk keresztül ismerhetjük meg azt a hátborzongató világot, amit a japánok és a nácik irányítanak kedvükre. Dick azt is megmagyarázza, hogy miért lett ilyen szerencsétlen kimenetelű a háború, s ezt úgy oldja meg, hogy már a ’39 előtti politikai helyzetet is megváltoztatja. Néhol mosolyra fakasztó a helyzet, amikor valaki felveti, mi lett volna, ha… és ekkor olyat mond, ami a valóságban megtörtént, de a szembenálló fél gúnyosan kineveti érte. A japán felségterületen élők szinte minden kérdésük megválaszolására a Ji Kinget, a jóskönyvet használják, mely olyan természetes számukra, akárcsak a levegővétel.

Lassan a tudomásunkra jut, hogy létezik egy könyv, mely a náci felségterületeken szigorúan be van tiltva. A címe Nehezen vonszolja magát a sáska, és egy olyan világról szól, ahol a háborút a szövetségesek nyerték meg. Szerzője elbújva él egy Fellegvár nevű helyen, komoly biztonsági rendszerrel körülvéve, rettegésben, hiszen a náci vezetőség – bármennyire is csupán egy ponyvaszerző – a halálát akarja. A regény szereplői a könyv hatására azon kezdenek gondolkodni, hogy mi van, ha a könyv nem egyszerű koholmány, hanem maga a valóság. És ha az a valóság, akkor vajon mi az, amiben ők élnek?

Ne várjunk egyértelmű, szájbarágós megoldást, mert akkor csalódni fogunk. A szerző elgondolkodtat minket, és a végkifejlet kulcsát is a mi kezünkbe adja – megmutatja, hol van a zár, de ő maga nem nyitja ki. Talán a Washington Postnak a borító hátulján lévő idézetével lehet a legjobban körülírni a könyvet, mely szerint mindez „túl őrült ahhoz, hogy elfogadjuk, túl fenyegető ahhoz, hogy ne vegyünk róla tudomást, és túl kísérteties ahhoz, hogy elfeledjük”.