Pedagógus is csak ember

Nem mindennapi feladatot és terhet vesz magára az, aki pedagógusként dolgozik. A laikusok általában azt mondják, egyszerű a tanároknak, hiszen két hónapig szabadságolhatnak, ám azt gyakran nem veszik figyelembe, hogy csekély anyagi és társadalmi megbecsülésben van részük. A tanári életpályáról dr. Hadas Katalin pszichológussal beszélgettünk.

Miért nehéz a pedagógusi pálya?

Azért, mert a pedagógus emberekkel, gyerekekkel dolgozik, akiknek szintén vannak problémáik, különböző hangulatban lehetnek, ugyanarra az instrukcióra más időben másképpen reagálnak. A gyerekek viselkedése sok esetben előre kiszámíthatatlan, állandóan figyelni kell rájuk, szinte egy percre sem maradhatnak felügyelet nélkül. Következő nehézség, hogy a tudományok rohamosan fejlődnek, egyre több ismeretet kell elsajátítani, több új információra kell szert tenni, ebből kifolyólag a pedagógusnak folyamatosan képeznie kell magát. Tudvalevő, hogy a gyerekek sokkal könnyebben sajátítják el a számítógép kezelését, otthonosan mozognak az internet zegzugos pályáin, ami nem mindig mondható el a pedagógusról, ráadásul annyi szabad ideje sincs, amit a számítógép előtt tölthet, mint a gyereknek. Mindezeken túl arról se feledkezzen meg, hogy életével nevel, ezért mindig, minden helyzetben illendően kell viselkednie, példát kell mutatnia.

Mitől félnek a pedagógusok?

Lehet bennük bizonytalanság, hogy képesek lesznek-e helytállni minden feladatban. Fel tudják-e úgy készíteni a nebulókat, hogy azok a maximumot nyújtsák a felvételiken, versenyeken, érettségin, ellenőrzések alkalmával, stb. Gondot okozhatnak a konfliktusok megoldásai tanulók és kollégák között egyaránt, vagy a szülőkkel való találkozások. Azt is hozzá kell tenni, hogy minden ember másképpen reagál ugyanarra az eseményre, problémára. Ami az egyik emberből félelmet vált ki, azt a másik képes félvállról venni.

Mi okozza nekik a legnagyobb stresszt?

Az időhiány, az erejükön felüli feladatok, az akadékoskodó szülők, akik gyermekük minden sikertelenségét a pedagógus rovására írják, a sok konfliktusos helyzet, viselkedési probléma, a gyerekek agresszivitása, a nem optimális iskolai vezetés, az otthoni, családi problémák mind táptalajt nyújthatnak a stressz kialakulásához.

Milyen helyzeteket kerüljön?

A pedagógusnak nem kerülni kell az egyes helyzeteket, hanem jártasságot kell szereznie a problémák megoldásában, hogy bármilyen helyzetben helyt tudjon állni. Képes legyen lecsillapítani a veszekedőket, hatni tudjon az agresszívan viselkedő gyerekekre, nyíltan meg tudjon beszélni minden problémát a szülőkkel, tanártársaival, feletteseivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?