Pályatévesztők pályája (?) – A magyar újságírás jelenkora

Pályatévesztők pályája (?) – A magyar újságírás jelenkora címmel rendezte meg a Pozso- nyi Comenius Egyetem ma- gyar nyelv és irodalom tanszé- ke a soron következő Mester- kurzus előadás-sorozatát.

A tanszék hallgatói László Ferenc publicista tolmácsolásával egy rettenetesen lehangoló és kiábrándító képet kaphattak a magyar újságírás helyzetéről.

Előadásában elsősorban a publicisztikában jelenleg megfigyelhető válságtüneteket szemléltette az előadó. Kezdve az írott médiában is önkényuralomra törő internettel és annak hatásaival a kultúrára, szövegképződésre és a befogadóképesség minőségére. Az egyik ilyen hatás következménye az, hogy szinte a minimálisra csökkent az olvasó koncentrációképessége, mivel a rengeteg információ felőrli a figyelmet. Ebből adódik, hogy az interneten megjelenő szövegek egyre rövidülnek. Továbbá a különböző közösségi oldalak, blogok látszólagosan megteremtik a vélemények egyenrangúságát. Ez egyrészt demokratikus, másrészt a közgondolkodásra nincs jó hatással, mivel sokszor egy profi nézőpontja kerül szembe egy noname, a témában laikus felhasználó véleményével, mégis az utóbbi kerül ki győztesen a lájkoknak köszönhetően. Az itt említett problémák az internetes sajtón keresztül folyamatosan beszivárognak a még hagyományos értelembe vett újságírásba is. Legalábbis hatásuk érezhető minden publikációs területen.

Következő nagy problémaként említi László Ferenc az ún. új típusú publicistáknál megjelenő kulturális szakadást, ami azt eredményezi, hogy minden nyitott kérdést a nulláról kell kezdeni egy újszülött naivitásával. Nincs visszanyúlás a múltba vagy annak felidézése, helyette viszont van bőven saját fejből kitermelés. Ezzel a „szerintem ennek így kellene lenni”-vel csak az a probléma, hogy a világ nem olyan, mint ahogy mi elképzeljük, állapítja meg az előadó. Az új típusú újságíróknál mind jobban terjedő antiintellektualizmus egyszemélyes univerzumokat hoz létre, és azok rendeződnek be, megszüntetve így a vélemények ütköztetését is.

Talán legnagyobb problémát az irónia mint alapértelmezett újságírói regiszter eltűnése jelenti, mivel az irónia az, ami érezteti az újságíróval, hogy saját szótára a világról esetleges és sérülékeny. Ezért érez egy jó publicista folyamatos kényszert az újragondolásra, és nyitott az új megoldásokra. Az irónia helyét a körkörös és/vagy iránytalan gúny veszi át, ami a saját véleménytől különböző nézőpont totális lenullázásához vezet.

Az előadó mondott pár szót a sajtó műfajai közt végbemenő alapvető határfeloldódásokról is. Példaként hozta fel a hír és a vélemény összemosódását, ami a semlegesség és az objektivitás megszűnéséhez vezet. A hír helyét lassan átveszi a véleménygyártók és az ítéletek írásának kora. A másik ilyen újságírói műfaj, melyet említett, a kritika, az internetes anonim „kritika” írók hatására, ami sokszor bekerül a nyomtatott sajtóba is, az ajánló cikkre kezd hasonlítani. A jó kritika, aminek lényege, hogy ne legyen öncélú, leértékelődik és objektivitása helyett marketingszagú tevékenységgé válik.

László Ferenc elmondta, hogy egy jó publicista a pályatévesztést úgy tudja kamatoztatni, hogy az újságírás előtt, illetve mellett szerzett tudását és világképét pluszként beépíti munkájába, cikkeibe.

Végül László Ferenc nem túl bizakodóan, de annál jogosabban, a következőkre jut: „Az új típusú publicista, véleményem szerint, két egyformán rossz irányba vezetheti csak az újságírást. Az egyik út, ha komolyan veszik ezt a fajta publicistát az emberek, és elkezdik úgy látni a világot, mint ők. A másik lehetőség pedig, hogy megjelenésük miatt az emberek elfordulnak az újságolvasástól, ami az újságírás, a kultúra egy fontos alrendszerének megszűnését jelentené.”