Örökmozgó gyerekek, figyelem!

Vagy három éve megírtam annak a kisfiúnak az esetét, akit a pozsonyi Eva Jaczová Tánckonzervatórium egyik tanára tehetségkutató iskolalátogatásai egyikén fedezett fel, egy Pozsonytól távolabb fekvő kisvárosban. Olyan természetes könnyedséggel, bájjal mozgott, ahogy csak azok tudnak, akiket a jóisten is táncosnak teremtett.

A növendékek ugyanazokat a tantárgyakat tanulják, mint az általános iskolában, illetve a gimnáziumban, tehát matematikát, fizikát ugyanúgy, mint kémiát, biológiát és idegen nyelveket Somogyi Tibor felvételeA tanár a lelkére kötötte, hogy szüleivel utazzon fel Pozsonyba, a konzervatórium felvételi vizsgájára, de a kisfiú az adott időpontban nem jelent meg. Utólag kiderült, hogy munkanélküli segélyből élő szüleinek nem volt pénze az útra. Akkor azzal fejeztem be a jegyzetet, hogy meglehet, pár száz korona miatt Szlovákia egy új Nurejevvel lett szegényebb. A történetnek folytatása van: újabban már akkor is szegényebbek lehetünk egy tehetséges táncossal, ha a szülőknek van elegendő pénzük az utazásra és minden egyébre, ami a gyerek pozsonyi taníttatásához szükséges. De azért persze, most is pénz van a dologban. Ezúttal az iskola pénze, az ún. fejkvóta. Akadnak vidéki iskolák, ahová egyszerűen nem engedik be a pozsonyi tánckonzervatórium tehetségeket kereső szakembereit, mert attól tartanak, hogy elcsábítják a tanulóikat, és akkor kevesebb normatív támogatást kapnak.

Szűkös viszonyok

„Nem akarok konkrét iskolát megnevezni, egyrészt mert ha nem is tudom helyeselni az eljárásukat, a mai szűkös viszonyok között megértem a félelmeiket, másrészt ha tetszik, ha nem, az iskola igazgatójának joga van nem beengedni azt, akit nem kíván fogadni” – hárította el érdeklődésemet Vojtek Miklós, a tánckonzervatórium tanára, aki dolgavégezetlenül tért meg tehetségkutató útjáról.

„Nagyon sajnálatosnak tartom ezt az elutasító magatartást az iskolák részéről. Speciális iskola vagyunk, amely egyedülálló a maga nemében Szlovákiában, és a növendékeinknek is speciális adottságokkal kell rendelkezniük, ezért van szükség a tehetségkutatásra – nyilatkozta lapunknak Dagmar Rácová, a tánckonzervatórium igazgatóhelyettese.

Ausztriától Kanadáig

Az intézetben a klasszikus balett szak mellett modern tánc és néptánc szak is működik. A növendékek ugyanazokat a tantárgyakat tanulják, mint az általános iskolában, illetve a gimnáziumban, tehát matematikát, fizikát ugyanúgy, mint kémiát, biológiát és idegen nyelveket. A vidéki tanulók kollégiumban nyerhetnek elhelyezést. Az iskola kitűnő színvonaláról tanúskodik, hogy egykori növendékei szerte a világban a legrangosabb balettegyütteseiben táncolnak, Ausztriától Kanadáig.

A pozsonyi tánckonzervatórium e hónap végéig várja azokat az örökmozgó fiúkat, lányokat, akik most fejezték be az általános iskola negyedik osztályát, és a táncot szeretnék választani élethivatásukul. Jelentkezni lehet a következő címen: Tanečné konzervatórium Evy Jaczovej, Gorazdova 20, 811 04 Bratislava. Telefon: 02/ 54788354, 02/5471109, e-mail: [email protected].

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?