Online oktatás Hollandiában

Megváltozik az Erasmus Egyetem rotterdami Menedzserképző Iskolájában (RSM) tanuló hallgatók élete. A jövőben a diákoknak ugyanis már nem kell feltétlenül részt venniük az egyetem épületeiben megrendezett órákon, hiszen bevezetik az online előadásokat.

Megváltozik az Erasmus Egyetem rotterdami Menedzserképző Iskolájában (RSM) tanuló hallgatók élete. A jövőben a diákoknak ugyanis már nem kell feltétlenül részt venniük az egyetem épületeiben megrendezett órákon, hiszen bevezetik az online előadásokat. Hollandiában ez az első eset, amikor távoktatásban részesülnek a hallgatók. A webkonferenciák felváltják a hagyományos oktatást és így a jövőben a jelenleginél szélesebb körben lesz elérhető az egyetem tananyaga. A jövőben tehát elvileg bárki jelentkezhet majd az RSM hallgatójának, hiszen be sem kell lépnie az egyetem területére, hanem otthonról, akár a karosszékből is nyomon követheti az órákat. Az Erasmus Egyetem Rotterdami Menedzserképző Iskolájában az új tanítási módszertől azt remélik, hogy fokozatosan nő majd a hallgatók létszáma. Ezenkívül fontos, hogy sokat javulhat az oktatók és a diákok közötti párbeszéd is. Az iskolát egyébként már eddig is az egyik legkorszerűbb európai oktatási intézményként tartották számon, ez a fejlesztés pedig csak tovább öregbíti az RSM hírnevét. Hasonló módszereket alkalmaznak jelenleg a Kölni Egyetemen, a Dublini Egyetemi Kollégiumban és több amerikai egyetemen is. (sgh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?