Ne betegedj bele a tanulásba!

Van, aki azt mondja, már szeptembertől el kellett volna kezdenem tanulni, mert nagyon kevés az időm, mások pedig azt mondják, március előtt nem érdemes ismételni, mert úgyis elfelejti az ember. Szívem szerint az utóbbira hallgatnék, de attól félek, hogy ha márciusig tanulok, akkor utána nem fogok. Kifáradtam. Na nem a rengeteg tanulástól, de a napi 6-7 óra, az örökös stressz amiatt, hogy fel ne szólítsanak, na meg a hajnalonkénti gyors leckecsinálás teljesen felemésztett. Bár a tavaszi szünet alatt egy kicsit regenerálódtam, de ez nem volt elég. Az ember úgy gondolná, hogy minél nagyobb, felnőttebb lesz, annál jobban bírja a nehézségeket, de nem. Alapsuliban sosem éreztem, hogy fárasztana az iskola, sőt még a középiskola elején sem. Harmadikban áprilisban már teljesen ki voltam merülve, de ott lebegett a szemem előtt, hogy csupán 2 hónap és ott a nyár, de most még csak március van, és mégis úgy érzem, hogy nem bírom sokáig. Sokat kivesz belőlem ez az egész. Mi lesz májusban, amikor azért izgulhatok folyamatosan, hogy jó tételt húzzak... Majd csak túl leszek rajta. Muszáj lesz. Nem csak én vagyok fáradt. A körülöttem élő emberek is kimerültek, és ez megnyugtat. Nem velem van a baj. Ez a természetes? Ennek ilyennek kell lennie? Törvényszerű, hogy az emberek 18-19 éves korukban kínlódjanak? Mindenki azt mondja, addig van jó életünk, amíg iskolába járunk, de ezt nehéz elhinni akkor, amikor az ember minden reggel fejfájással ébred. És ennél csak rosszabb lesz? Remélem nem. Közben, ha belegondolok, nagyon szeretek iskolába járni. Jó lenne minden, ha nem lennének vizsgák, nem lenne felelés, a tanárok leadnák az anyagot, mi néha figyelnénk is rá, és nem kellene folyton fogadkoznunk, hogy következő órára mindent megtanulunk, csak most ne hívjanak ki minket. Vagy lehet, hogy tanulni kellene? Nem is tudom, melyik a fárasztóbb, a sok magolás és házicsinálás, vagy pedig az, hogy folyamatosan stresszeljük magunkat a felkészületlenségünk miatt. Lassan tényleg csak a nyár éltet. Már csak pár hónap. Tudom, hogy gyorsan el fog telni, repül az idő, és egyre csak viszi magával az életkedvünket. Elraktározza, gondosan bezacskózza, és június elején, mindet visszakapjuk, hatalmas adagokban. Tehát nem tűnik el örökre, és ez már bíztató. Csak bírjuk ki addig valahogy. Érzem, hogy sikerülni fog, mert vannak, akik mellettem állnak, támogatnak, van kihez mennem, ha beszélgetni akarok. Nemsokára itt a nyár. Nemsokára újra boldog leszek.