Mire jó a szerződés?

A Comenius Egyetem csaknem teljes vezérkara megjelent hétfőn este a Ľudovít Štúr Kollégiumban rendezett vitán, melynek fő témája a kollégiumi szerződés volt. A mindössze félig telt terem is igazolta, ha sokan nem is értenek egyet a tíz hónapra szóló megállapodással, a diákokat jóval kevésbé érdekli a kérdés, mint például a bevezetendő tandíj ügye.

Róbert Gula, a Ľudovít Štúr Diákszálló igazgatója hangsúlyozta, a szerződés a diákot is védi, bár természetesen a kollégium gazdasági érdekei az elsődlegesek. Hozzátette, a szobák elosztásának új rendszere lehetővé tette, hogy a kollégium 99%-ig megtelt, amire az előző években nem volt példa. A közel 6000 egyetemistának otthont adó malomvölgyi diákvárosban ezt megelőzően évente átlagosan 500 ágy maradt üresen, jelentős anyagi veszteséget okozva ezzel a kollégiumnak. Most szinte minden hely megtelt. Hogy ez mennyire nem szokványos, az is mutatja, hogy a diákszállóban nem volt elég paplan és párna – eddig soha nem volt rájuk szükség...

Hátrányok és előnyök

A szerződés hátránya, hogy szeptember 1-jétől június 30-ig szól, tekintet nélkül arra, hogy valaki esetleg csak október elején költözik be. Erre az igazgató csak annyit válaszolt: „Mindenki maga dönti el, hogy itt akar-e lakni vagy nem.” Többen felvetették, mi a helyzet, ha valaki ösztöndíjasként külföldön tölt néhány hónapot. Gula állítja, személyes társalgás során mindenre lehet találni megoldást. Arról is biztosította az egyetemistákat, a szigorú fizetési naptáron lehet változtatni, ha erre a diáknak nyomós oka van. Az igazgató beszámolt a pozitív eredményekről is, idén nyáron például a Štúr diákszálló 40-50 Sk/éjszakás áron kínált nyári szállást, amely alacsonyabb az eddigieknél. Újítás, hogy most már párok is lakhatnak együtt, s bizonyos öszszegért a látogató ott is aludhat a szobán, ha a szobatársak beleegyeznek.

„Nem akarunk senkit kizsákmányolni, de a szerződés lefektet bizonyos játékszabályokat” – mondta Gula, s kijelentését, először a vita során, taps fogadta. Az elégedetlenkedőket persze nehéz meggyőzni, az igazgató tervei azonban biztatóan hangzanak. A cél a szobaátvétel, ill. -leadás folyamatának egyszerűsítése, a kollégium maximális kihasználása, s a költségvetés fedezése, s ha ez megvalósul, az a diákoknak is kedvez. A tíz hónapra kötött szerződésből is van kiút, s amint azt Róbert Gula többször kiemelte, nyitott minden ötletre és beszélgetésre. Az árak állandóságát garantálni sajnos nem lehet – az energiaárak emelkedésével azonban várhatóan emelkedni fognak az albérletek költségei is.

Az egyetemi tanács szerepe

František Gahér, a Comenius Egyetem rektora elmondta, a diákok közreműködésével igyekezni fog tökéletesíteni a szerződést. Ez nem egyszerű, hiszen míg egyesek sokallják a tíz hónapot, olyanok is akadnak, akik 12 hónapra írnák alá szívesen a megállapodást. A végső döntést az egyetemi tanács hozza meg.

A vita második részében szóba került a kollégiumok internet-hozzáférésének bővítése. Jelenleg 1060 internetcsatlakozó van a malomvölgyi kollégiumokban, s ez a szám várhatóan növekedni fog. A szobák internet-hozzáférésének bővítése annak ellenére folytatódik, hogy a múltban mindössze 44%-ban használták ki a diákok ezt a lehetőséget. A vitát mind Gahér, mind Gula azzal zárta, szívesen meghallgatnak minden észrevételt, és remélik, további tanácskozásokkal sikerül mindenki számára elfogadható rendszert kialakítani. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?