Michael Faraday: kísérletező könyvkötőből világhírű akadémikus

Az ókori görög tudósokkal ellentétben, akik gondolati úton próbálták megfejteni a természet titkait, a későbbi századok folyamán felismerték a megfigyelések, sőt a kísérletek jelentőségét. Még Galileo Galilei szorgalma is eltörpül Michael Faraday mellett, aki évtizedeken keresztül, napi rendszerességgel folytatta laboratóriumi kutatásait, tudományos naplójába csaknem negyedfélezer mérést vezetett be. Nem csoda hát, hogy Sir Humphry Davy, a galván-áramok jeles kutatója, az angol tudományos akadémia elnöke élete alkonyán legnagyobb tettének Faraday „felfedezését” tartotta. Aligha lehet e szellemes kijelentésén csodálkozni: az iskolát szinte csak hírből ismerő egykori könyvkötőinas épp felfedező kedvének köszönhetően minden idők legelképesztőbb tudományos karrierjét futotta be. Megalapította az elektrokémiát, jelentősen hozzájárult az atomelmélet kifejlődéséhez, elméleti felkészületlensége dacára – vagy talán épp emiatt – teljesen új szemléletmódot honosított meg a fizikában, ráadásul a villamosság szinte minden törvényszerűségét felfedezve oroszlánrésze volt mai, modern világunk kialakulásában.

Az autodidakta Faraday Londonhoz közeli Newington Buttsban látta meg a napvilágot 1791. szeptember 22-én. Édesapja, a helyi kovács nem is álmodhatott fiai neveltetéséről, így iskolába szinte alig tudta járatni gyermekeit, emiatt Michaelnek is már tízéves korában dolgoznia kellett. A tudomány nagy szerencséjére gyenge fizikuma lévén nem lehetett kovács belőle, így elszegődött egyik rokonához, George Riebauhoz könyvkötő inasnak, ami lehetővé tette számára, hogy miközben a rongygyá olvasott kötetek borítóit újjávarázsolta, bele is olvashasson azokba a művekbe, amelyeket aligha tudhatott volna megvásárolni. Nagy szerencséjére a tudományos akadémia, a Royal Society is ebben a műhelyben javíttatta meg elhasznált könyveit. Népmesébe illő történet, hogy egy alkalommal az Enciclopaedia Britannica E betűs kötete került ily módon a kezébe, amelyet leplezetlen kíváncsisággal lapozott végig. Ebből, az elektromosság címszó áttanulmányozása közben értesült Davy híres kísérleteiről, amelyek szerint galvánáramokkal egyes vegyületek felbonthatóak. E tanulmány hatására elhatározza, hogy e modern tudománynak szenteli életét.

A véletlen a legjobb rendező: a tizenéves Faraday a könyvben felejti jegyzetének néhány oldalát, amit a munka elvégeztével eljuttat a jogos tulajdonoshoz. Óriási szerencséjére a nagy Davy találja meg őket, aki elképedve tapasztalja, hogy az egyes szövegrészeket mekkora leleményességgel rakta egymás mellé az ismeretlen jegyzetelő. Később Faraday szorgalmasan látogatja Davy előadásait, komoly vegyi kísérleteket folytat, felfedezi a benzolt, neki sikerül elsőként rozsdamentes acélt előállítania, mindössze három év múltán saját szakdolgozatokat jelentet meg, majd elkészíti azt a szerkezetet, amit a villamos motor ősének tekintünk. Üstökösszerű karrierjének első jelentős állomásaként 1824-ben – röpke 11 évvel sorsdöntő találkozásuk után – Faraday a világ legjelentősebb szellemi társasága, az angol akadémia, a Royal Society tagja lesz. Ekkor még senki sem sejti, hogy ezzel nem zárult le tudományos tevékenysége, igazi nagy felfedezéseit ezután teszi meg.

Legtermékenyebb időszaka a 19. század harmincas éveire esik. Igazolja, hogy a folyadékokban atomi jellegű töltések vezetik az áramot, 1831-ben hozza nyilvánosságra az indukciótörvényt, amely szerint az elektromos tér változása mágneses teret hoz létre és fordítva, megalapítva az elektromágnesség tudományát, aminek alapján a későbbiek folyamán elkészülnek az első villamos erőforrások, gépek, mindazok a berendezések, amelyek nélkül ma elképzelhetetlen életünk. Faradaynak köszönhetően tudjuk, hogy minden anyag rendelkezik mágneses tulajdonságokkal – még a szigetelők is –, aminek alapvető jelentősége lesz az elektrotechnikai ipar kialakulásában, sőt a huszadik századi elektronikában is. Az 1832-től huszonhárom éven át folytatott kísérletei eredményeit Experimental Researches in Electricity című, 3340 tételt tartalmazó munkájában publikálja.

Éleslátására és sajátos humorára jellemző, hogy amikor 1832-ben laboratóriumában meglátogatván őt az angol miniszterelnök, egy szerkezetre rácsodálkozva megkérdezi, hogy mire szolgál, kapásból válaszol: „Fogalmam sincs, sir, de annyi szent, hogy az ön kormánya adót vet ki rá”. Ha nem is azonnal, de igaza lett: 1880-tól adóztatják a szigetországban a villamos energia előállítását.

Tevékenységét számos kitüntetéssel, elismeréssel jutalmazták. Ezek közül az egyik legértékesebb, hogy 1844-ben bekerült a halhatatlanok társaságának nevezett Francia Akadémia tagjainak sorába. A villamosság egyik legfontosabb mértékegysége, a Farad az SI-rendszerben róla kapta a nevét. Méltán, hiszen korszakalkotó felfedezései mellett ő vezette be a villamosságba a legfontosabb fogalmakat: az anód, a katód, az elektród és az ion kifejezés egyaránt az ő leleményességének szüleménye. A legelső és az egyik legnagyobb tudományos ismeretterjesztőt tisztelhetjük a személyében: Egy gyertya kémiai története címmel indította el azt a fiataloknak szánt előadás-sorozatot a Királyi Intézetben, amely később karácsonyi előadások néven vált ismertté és a mai napig minden évben megtartják. A kései utókor azzal rótta le háláját iránta, hogy 1991-től a szigetország 20 fontos bankjegyén az ő arcképe látható. Minden idők legnagyobb kísérleti fizikusa hetvenhat éves korában, 1867. augusztus 25-én hunyt el.