Megalakult a SZMAFF

Október elsejétől a nemrég alakult Szlovákiai Magyar Fiatal Filmesek tagtoborzó körútra indulnak. Néhány hónapja Csaba, Attila és Robi úgy határozott, megalapítanak egy olyan egyesületet, melynek keretében öszszefogják a mozikedvelő fiatalokat.

„Ősszel számos iskolában verünk tanyát, információs standokat állítunk fel, ahol a filmkedvelő fiataloknak tájékoztatást nyújtunk, miképpen tudnak belépni az egyesületünkbe. Tagokat toborzunk, hogy összefogjuk a mozikedvelő fiatalokat. A komáromi Selye János Magyar Tannyelvű Gimnázium tetőtérében kialakítunk egy médiatermet, ahol filmvetítések lesznek, filmszakemberek tartanak majd előadásokat, és itt nézhetjük majd meg egymás elkészült filmjeit is” – mondja Csaba. A médiateremben a művészfilmek megtekintésével és elemzésével a fiatalok hasznos tudnivalókhoz jutnak, a filmkészítésbe nyerhetnek betekintést, elsajátíthatják a filmforgatás fortélyait.

Miképpen zajlik egy forgatás?

„Célunk létrehozni egy olyan filmes gárdát, akik ha kedvet kapnak a filmezéshez, lehetőségük legyen azt kipróbálni. Ezért nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is megmutatjuk, miképpen zajlik egy forgatás, operatőrök és rendezők segítségével az érdeklődők megleshetik, hogyan készül a film. Ott lehetnek az ötlettől egészen annak megvalósulásáig, és ha akarnak, rész is vehetnek benne.”

Molnár Csaba, aki jelenleg Budapesten tanulja a szakmát, fontosnak tartja, hogy szülővárosában is kialakuljon egy ilyen filmes csapat, mivel állítása szerint a film iránt érdeklődők már némi „előképzettséggel” indulhatnának a főiskola filmes szakára.

Fesztiválterv

„Az egyesület égisze alatt ifjúsági műsor is készül majd. Elképzelésem szerint a műsor fiatalos és formabontó lesz, természetesen a jóizlés határán belül. Szeretnénk hitelesen bemutatni a mai, szlovákiai magyar ifjak életét, például helyi amatőr zenekarok, tehetséges fiatalok megszólításával. A Filmklubon, az ifjúsági műsoron és az interaktív forgatásokon túlmenően szeretnénk, ha a mozgalom országos szintűvé válna. Egyesületünket a nyáron bejegyeztettük a belügyminisztérium illetékes osztályán. Jövőbeni terveink közt szerepel különböző filmes akciók szervezése is és a SZMAFF berkein belül készült helyi fiatal filmkészítők alkotásainak külföldi filmfesztiválokon való szerepeltetése. És nem titkolt célunk egy felvidéki magyar fiatal filmesek fesztiváljának a megszervezése, akár valamilyen más fesztivál égisze alatt is.”

Természetesen ingyenes

A SZMAFF a filmes kultúra és a szlovákiai magyar ifjúság sorsáért felelősséget érez, magánvállalkozók anyagi hozzájárulásaiból, és alapítványi pénzekből tartja majd fenn magát. A regisztráló fiatalnak csupán az egyesület által kiadott tagsági igazolvány előállítási költségeit kell állnia. A kártya a tulajdonosát feljogosítja arra, hogy a SZMAFF által rendezett akciókról tájékoztatást kapjon, hogy részt vegyen a forgatásokon, az ifjúsági műsorok megalkotásában és felvételein, az egyesület által szervezett rendezvényeken, előadásokon, valamint feljogosítja a SZMAFF technikai eszköztárának használatára, természetesen ingyen. Bővebb tájékoztatásért jelentkezni lehet telefonon a 0918/078 431-es, 0908/378 535-ös, 0907/311 994-es számokon, vagy e-mailben a [email protected] címen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?