Meat Puppets: Rise to Your Knees

Kevés olyan rocksztár van, aki még a csúcson is megmarad igazi rajongónak, Kurt Cobain viszont a Nirvana diadalmas három-négy éve alatt sem felejtette el, hogy honnan jött és kiknek mit köszönhet. Fő inspirációiként, a kötelező tiszteletkörök (mint a Beatles vagy a Black Sabbath) mellett előszeretettel citált obskúrusabb zenekarokat is, amelyek ezáltal olyan – megérdemelt – nyilvánossághoz jutottak, ami azelőtt elképzelhetetlen lett volna. Sokan büszkélkedhetnek azzal, hogy ők voltak „Kurt Cobain kedvenc zenekara”: ilyen a „nagy testvér” Melvins, a poszt-punk talán legeredetibb csajbandája, a Raincoats, az ironikus, nagyon angol Television Personalitites vagy a skót indie-pop duó, a Vaselines, akik előtt még feldolgozásokkal is tisztelgett a Nirvana. Kurt idoljai közül a legnagyobb lehetőséget viszont az a phoenixi Meat Puppets kapta, akik a mára már legendássá váló MTV-s Unplugged műsorban három számuk előadásába is besegíthettek, és az addig inkább underground körökben hírnevet szerezett, több mint tíz éve létező zenekar egy csapásra ismertté vált, soron következő lemezükből pedig el is ment jó félmillió. A Rise To Your Knees pedig a maga módján – a volt pályatársak, mint a Lemonheads vagy a Dinosaur Jr. az utóbbi fél évben megjelent viszszatérő lemezeihez hasonlóan – kitűnően illusztrálja, hogy mitől is volt annyira izgalmas az amerikai független-rock színtér körülbelül ‘88-tól ‘93-ig, és mindezt úgy teszi, hogy egy cseppet sem tűnik az egész kínos nosztalgiázásnak (ugyan a nosztalgiázás többé-kevésbé stimmel, de a hangsúly ezúttal a „kínoson” lenne). Egy kis régi vágású grunge, sok country (akár még az alt. country zsáner alá is bepasszírozható a lemez) és némi punkos zajongás a daliás idők emlékére – nagyjából ennyi a Meat Puppets receptje, ami önmagában nem is lenne egy nagy reveláció, de a dalok jók, ez a fajta hangzás pedig kifejezetten üdítően hat így 2007-ben.

Aki kellemes emlékeket őriz a rekedtes hangon a Lake of Fire-t éneklő Kurt Cobainről, először hallgassa meg az eredetit. Rögtön azután jöhet ez a lemez is. Olyan, mint amikor a punkok túl sok Neil Youngot hallgatnak. (szszcs, o)