Magyarként Prágában

Azt követően, hogy 1348-ban Luxemburgi Károly cseh király és német–római császár megalapította a róla elnevezett egyetemet, kisebb-nagyobb számban magyarok is tanultak a száztornyú városban. Hogy mennyien, arról nincs adat, tekintve, hogy szórványban éltek és csaknem hatszáz évet kellett várni első szervezetük megjelenésére. Csak annyit tarthatunk erről a több mint fél évezredről számon, hogy sok kiválóságunk itt szerezte tudását, közöttük a Nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc és az 1848–49-es szabadságharc egyik kulcsfigurája, Görgey Artúr. Aztán az első világháborút követő politikai földcsuszamlás egymilliónyi magyart sodort az új, szláv államba, amelynek nyelvét nem értették. Budapest felé eltorlaszolták az utakat, ebben a helyzetben egyetlen lehetőség adódott a korabeli fiatalok továbbtanulására: a prágai német egyetemek. Ennek eredményeként lett egyre gyakoribb a magyar szó a patinás városban, következményeként alakultak meg diákegyesületeik. A csehországi egyetemek 1939-es bezárása egyben a magyar diákok távozását is jelentette, a második világháborút követő hatalmi őrület pedig a szélrózsa minden irányába szétszórta értelmiségünk színe-javát. A számkivetettség, a hontalanság évei után csak nagyon nehezen eszmélt hazai magyarságunk. Az első reménysugarat az ősi Károly Egyetemen megalakult magyar szeminárium és oktatói, Blaskovics József, Rákos Péter, majd a későbbiek folyamán Bredár Gyula jelentette. Azok a nagyszerű pedagógusok és emberek, akik féltő gonddal figyelték, évtizedeken keresztül segítették, tanácsokkal látták el az egyre nagyobb számban érkező magyar hallgatókat. Akik ugyanúgy szétszórtan éltek, mint elődeik hat évszázadon át. Aztán ötven évvel ezelőtt két fiatal, Varga Levente és Reiter József elhatározta: végigjárják a prágai kollégiumokat, hogy a névjegyzékből kiszűrjék sorstársaikat. Maguk is meglepődtek, hogy csaknem száz névre bukkantak. Az általuk oly jól ismert, a Központi pályaudvarral (jelenleg Masaryk pályaudvar) szembeni ARCO kávéházban szervezték meg az első összejöveteleket. Legendás márványasztalai mellett vitázva vetődött fel, hogy alakuló szervezetüket e bútordarabról nevezzék el. Végül is a dicső elődök iránti tiszteletből Ady Endre mellett döntöttek, felvállalva az egykori Sarlósok hagyományait: Fábry Zoltán, e mozgalom oszlopos tagja nevezte el a szlovenszkói magyarságot, az „újarcú magyarokat” Ady Endre szellemi örököseinek.

Prágai diáknak lenni különleges státuszt jelent: mindenki kötelességének érezte a tanulást és a művelődést. Bár a cseh nyelvet alig, vagy csak törve beszélték, szó sem lehetett arról, hogy a lemorzsolódás megközelítse a cseh diákok átlagát. E fél évszázaddal ezelőtt alakult spontán társaságnak oroszlánrésze lett a későbbiekben abban, hogy a szlovákiai magyarok sokkal jobb eredményeket tudtak a sikeres tanulmányok terén felmutatni, mint cseh vagy szlovák kollégáik. Prágában tanulni egyet jelent a küzdelem felvállalásával, a siker felvállalásával. Miközben fő feladatnak a művelődést tekintették, egy pillanatig sem vesztették el a kapcsolatot a szülőfölddel, az itthon történtekkel. Erre a legjobb példa, hogy nem sokkal azt követően, hogy Pozsonyban kiadták az Irodalmi Szemlét, a prágaiak beindították a Homokórát. A pártdiktatúra sajátos viszonyai között egyetlen (!) példányban. A kiadvány eredetijét – amely krétapapírra készült, színvonalas fényképekkel, rajzokkal, grafikákkal illusztrálva – a magyar tanszéken helyezték letétbe, majd a szöveges részt hártyapapírra gépelték először tíz, majd a későbbiek folyamán harminc-ötven példányban.

Irodalmi színpadot, Nyitnikék néven tánccsoportot szervezett, amelynek a Tekergők húzták a talpalávalót, saját asztalitenisz és kispályás futball bajnoksága volt.

A Nyitnikék továbbra is működik, saját kiadványt adnak ki Knédli címmel, aki közelebbről szeretne megismerkedni tevékenységükkel, felkeresheti őket saját honlapjukon (www.aed.cz). Fiataljaink lelkesedését, talpraesettségét látva bizonyos, hogy ötven év múlva is lesz Ady Endre Diákkör Prágában. Amely nem kis szerepet vállalt, vállal és remélhetőleg a jövőben is vállalni fog a szlovákiai magyar értelmiség hazaszeretetének megőrzésében, a magyarság ügye iránti elkötelezettségben.