Külföldi diákmunka: gürcölés vagy buli?

Biztosan sokan vagytok olyanok, akik a nyári szünet ideje alatt szeretnétek egy kis pénzt keresni. Számos lehetőség közül választhattok: kisegítő munka a vendéglátóiparban, zöldség- illetve gyümölcsszüret, eladói munka, és még sorolhatnám. Van aki külföldön szeretne szerencsét próbálni. Leggyakrabban a lányok gyermekgondozónak, idegen szóval babysitternek vagy au-pair-nek mennek ki a környező és távolabbi országokba. Aki au-pair szeretne lenni, legalább alapszinten beszélnie kell az illető ország nyelvét, háziasnak kell lennie, s nem elvetendő szempont, ha tud a „gyerekek nyelvén“ beszélni. Papp Évával beszélgettem, aki egy évet töltött Salzburgban mint bébiszitter.Miért és mikor határoztad el, hogy kimész dolgozni?

Negyedéves egyetemista voltam, magyar–német szakon, előttem állt az államvizsga. Úgy éreztem, hogy nem beszélem olyan jól a németet, hogy gond nélkül megcsináljam a záróvizsgát. Nem azzal volt a gond, hogy nem tudtam a nyelvtani rendszert, sokkal inkább a kötetlen beszélgetéseket hiányoltam az egyetemen, a konverzáció kevés volt. Ekkor úgy döntöttem, hogy egy évre megszakítom a tanulmányaimat, és kimegyek külföldre dolgozni, hogy tökéletesítsem a nyelvtudásomat.Mindenképpen gyerekekre akartál vigyázni, vagy ez csak olyan kényszer volt, mert nem találtál más munkát?

Sokfelé keresgéltem, de legtöbb helyen ilyen fajta munkát kínáltak. Szeretem a gyerekeket, nem esett nehezemre eltölteni velük a napjaimat, játszani velük. Aranyosak voltak. Egy ismerősöm szerezte nekem a családot, így megvolt az az előnyöm is, hogy nem egy teljesen idegen famíliában kellett élnem. Tudtam, hogy rendes emberek, mert a barátnőm náluk volt egy évig, nem volt velük semmi problémája. Én a barátnőmet váltottam fel.Miből állt a munkaköröd?

Úgynevezett pótmama voltam. Reggel a gyerekekkel együtt keltem, estig velük voltam. Rengeteget kirándultunk, játszottunk, este lefekvés előtt mesét olvastam nekik. Két kisfiúra vigyáztam, az egyik három, a másik ötéves volt. Nagy előszeretettel játszották azt, hogy én vagyok a feleségük, kedveskedtek nekem. Belevaló, örökmozgó kis krapekok voltak, nagyon szerettem velük lenni. Ezen kívül hetente egyszer ki kellett takarítanom a lakást, ha a mama nem ért rá, főznöm kellett.Milyen ételeket főztél nekik, bécsi szeletet, juhtúrós galuskát, vagy gulyást?

Nem kellett ilyen bonyolult kajákat gyártanom, mert szerencsére mindig virslit ettek, csak különféleképpen elkészítve. Főtt virsli, párolt virsli, sült virsli. Ez ment minden nap. Rengeteg zöldséget, mirelitkaját ettek. Általában az au-pair-eknek a család fizeti a nyelvsulit. Te is jártál nyelviskolába?

Én is jártam nyelvsuliba, de mivel én nem közvetítőirodán keresztül mentem ki, nekem nem fizette ki a család az iskolát. Saját magamnak fizettem, nem volt csekély összeg, de megérte. Nagyon jól éreztem magam a nyelviskolában, sok érdekes embert megismertem. Voltak ott olyanok, akik már tíz éve Ausztriában éltek, nagyon jól beszélték a beszélt nyelvet, de a nyelvtan terén nagy hiányosságaik voltak. Én éppen fordítva voltam ezzel, nekem a konverzáció hiányzott. De ott sok barátot szereztem, akikkel a tanításon kívül is találkozgattam.Közismert dolog, hogy az úgynevezett „Hochdeutsch”-ot, vagyis az irodalmi német nyelvet csak a tévében és a rádióban használják, az emberek dialektusban beszélnek. Neked ezzel nem voltak problémáid?

Dehogynem. Először nagyon oda kellett figyelnem arra, hogy mit mondanak, mert nem voltam hozzászokva a beszédstílusukhoz, s az egyetemen is az irodalmi németet beszéltük. De pár héten belül belejöttem, s utána a családdal már én is dialektusban beszéltem. Érdekesnek tartottam, hogy ellentétben a szlovákiai magyarokkal, akik nagyon szégyellik a nyelvjárásos beszédet, az osztrák értelmiségi családokban is dialektusban beszélnek, ott ez nem ciki, nem parasztozzák le az embert, mert ott mindenki így beszél.Áltálában a németekről azt állítják, hogy precíz, rideg emberek. Te mit tapasztaltál, miben különböznek a magyaroktól?

Kellemesen csalódtam, mert ott nem tapasztaltam olyan kicsinyességet, irigységet, mint nálunk. Emberszámba vesznek mindenkit, nem néznek le csak azért, mert a gyerekükre vigyázol, takarítasz. Ha látják, hogy jól dolgozik valaki, s fejlődni akar, nagyon megbecsülik. Ahogy így hallgatlak, elégedett vagy az egy évvel, amit Salzburgban töltöttél. Ajánlod az ilyen típusú nyelvtanulást másoknak is?

Igen, én jól éreztem magam, tökéletesedett a nyelvtudásom, pénzt is kerestem olyan munkával, ami nem esett nehezemre. Lehet, hogy nincs mindenkinek ilyen pozitív élménye, de minden attól függ, milyen családhoz kerül az ember. Nekem szerencsém volt. Úgy érzem az elmúlt egy évben nagyon megváltoztam, megtanultam megdolgozni a pénzemért. Másrészt ez a munka jó személyiségfejlesztés is, mert amikor már azt hiszed, nem bírod tovább, akkor is tovább kell menned. Örülök, hogy ezt is megtapasztaltam, de nem hiszem, hogy életem végéig tudnám csinálni ezt a munkát. Szerintem maximum 25 éves korig jó az ilyen próbálkozás. Jelenleg az a legfontosabb, hogy sikeresen befejezzem a tanulmányaimat, aztán majd kitalálok valami érdekeset.