Krízishelyzet a Midnight Oilnál?

Huszonöt évig tartó sikeres zenélés után az ausztrál csapat, a Midnight Oil énekese úgy döntött, nem folytatja tovább. Peter Garrett többször is felemelte szavát az ausztrál őslakosok jogaiért, a nukleáris energia ellen és a genetika legújabb vívmányainak felelősségteljes felhasználása mellett.

Huszonöt évig tartó sikeres zenélés után az ausztrál csapat, a Midnight Oil énekese úgy döntött, nem folytatja tovább. Peter Garrett többször is felemelte szavát az ausztrál őslakosok jogaiért, a nukleáris energia ellen és a genetika legújabb vívmányainak felelősségteljes felhasználása mellett. Eközben a nemzetközi természetvédő szervezet, a Greenpeace vezetőségének is tagja volt. Az énekes nemrég közleményt adott ki, melyben döntését azzal indokolta, hogy a jövőben szeretné az idejét olyan kérdések megoldásával tölteni, melyekről úgy érzi, valóban fontosak. „A zenélés mellett az embernek nem igen jut másra ideje. Ám ezek a kérdések számomra annyira fontosak, hogy szeretném minden időmet nekik szentelni“ – nyilatkozta. A Midnight Oil tagjai kijelentették, hogy tiszteletben tartják zenésztársuk döntését, de ők továbbra is a zenével szeretnének foglalkozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?