A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára pályázatot hirdet középiskolában (gimnáziumban, szakközépiskolában) huzamosabb ideje (legalább öt éve) főállásban oktató pedagógusok érdemes tudományos munkásságának elismerésére. A pályamunka beadási határideje 2005. szeptember 30.
Középiskolai tanárok figyelmébe
Pályázni lehet olyan tudományos munkával (monográfiával, nagyobb lélegzetű tanulmánnyal, kísérleti eljárási eredménnyel, forráskiadvánnyal, stb.), amelynek hozama tényleges előrelépést jelent az adott kérdéskör alaposabb tudományos feltárása terén. A pályázatokhoz mellékelni kell a pályázó szakmai önéletrajzát, valamint a középiskola igazolását a tanári pályán eltöltött évekről.
A pályamunkát a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárának címezve, illetékesség szerint az MTA Titkársága Természettudományi vagy Társadalomtudományi Főosztályának vezetőjéhez kell benyújtani (1245 Budapest, Pf. 1000).
A pályamunka beadási határideje 2005. szeptember 30. A korábban elnyert díj birtokosa öt év után pályázhat ismételten. A benyújtott pályaművet a tudományterületileg illetékes akadémiai kutatóintézet vagy szakbizottság bírálja el. A pályadíjak odaítéléséről a bírálók értékelő véleménye alapján az MTA főtitkára dönt. Évente 12 pályadíj kerül kiosztásra. A pályadíj összege egyénenként százezer forint. A pályázat eredményéről a pályázók névre szóló értesítést kapnak. A pályadíj ünnepélyes átadására 2005. december közepén kerül sor, amelyről az MTA a sajtó útján tájékoztatja a szélesebb közvéleményt. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.