Közeleg a félévi bizonyítvány

Közeleg a félév, a bizonyítványosztás ideje. Van, aki ezt a napot örömteli várakozással tölti el, s van aki – ha csak lehetne, kiiktatná a tanrendből – nem repes ezért a napért.

A jó tanuló a bizonyítvány kiosztása után boldogan tér haza, a gyengébb tanuló pedig elkeseredveSomogyi Tibor felvételeElkezdődik a nagy feleltetési időszak, több a feszültséggel teli nap, a diákok labilissá válhatnak. Ezt csak úgy lehet ellensúlyozni, hogy a tanár, a tanító gondos, megfontolt pedagógiai módszert alkalmaz, s az osztályban biztosítja a megfelelő baráti hangulatot, légkört.

Jobb munkára kell serkenteni

Az természetes pedagógiai folyamat, hogy az iskolai félév közeledtével ismételni, feleltetni kell, mert az ismétlés célja az alapvető adatoknak, általánosításoknak, következtetéseknek, szabályoknak és a következtetés menetének tartós elsajátítása. Vagyis a tanár, a tanító elsőrendű célja a tanulók tudásának felmérése osztályzatok alapján – nemcsak félévkor, hanem a negyedév lezárásakor is. A tanárnak a tanuló munkáját értékelni kell mennyiségi és minőségi szempontból is. Nem elégedhet meg annak a ténynek a megállapításával, hogy a diák ezt vagy azt a feladatot teljesítette, ezt vagy azt az anyagot feldolgozta. Egyúttal azt is meg kell állapítania, hogyan értette meg a diák a tanultakat, hogyan sajátította el, mennyire volt ez teljes, értelmes, világos és tartós, vajon jól vagy rosszul történt-e.

A tanulmányi eredmény minőségi elbírálására és minden egyes tanuló munkájának egyéni értékelésére osztályzatokat (érdemjegyeket) használnak. Az osztályzat, az ismeretek értékelése, nevelőeszköz. Minden érdemjegynek jónak, gyengébbnek és rossznak is egyaránt jobb munkára kell serkentenie a tanulót.

Képesség és szorgalom

Az osztályzat két tényezőtől függ: a képességektől és a szorgalomtól. A képesség és a szorgalom azonban szerves egészet alkot, kiegészíti egymást. A tanuló azért kap osztályzatot, hogy tudja (és a szülő is), mi jó nála és miben gyönge, hol vannak hiányosságai és fogyatékai, hol kell iparkodnia ahhoz, hogy eredményei jobbak legyenek. Az osztályzat eszköz a tanár, a tanító kezében, de növendékei ismereteinek értékeléséért a teljes felelősséget ő viseli! A tanár, a tanító legjobb tudása és lelkiismerete szerint kell hogy osztályozzon. Senkinek sincs joga nyomást gyakorolni rá a tanuló feleletének vagy munkájának elbírálásában. Éppen ez kényszeríti a tanárt, a tanítót, hogy az osztályzat megállapításában teljes komolysággal járjon el, hogy minden tényt mérlegeljen!

Kudarcnak tekinti

A jó tanuló a bizonyítvány kiosztása után boldogan tér haza, a gyengébb tanuló pedig elkeseredve. A jó osztályzatoknak jogosan örül a tanuló és a szülő. A rossz osztályzatokat pedig kudarcnak tekinti, a bizonyítvány: figyelmeztetés. De nem arra figyelmezteti a szülőket, hogy ha gyerekük roszszabb osztályzatot hoz haza, akkor fizikailag bántalmazzák őt. A testi fenyítés nem jelent segítséget a gyermeknek, csupán félelmet, szorongást vált ki belőle, a tanulás iránt pedig undort és érdektelenséget. A dorgálás, a verés nem oldja meg a problémákat. A feladat a helyes diagnózis megállapítása: miért kapott a gyerek rossz osztályzatot?

Sokoldalú ismeretek

A bizonyítvány az iskola egyik – szülő felé irányuló – „jelzőberendezés”, mely megbízhatóan jelzi, hol van szüksége a gyermeknek a szülő segítségére, támogatására. A végső cél tehát az, hogy gyermekünk jobban, többet tanuljon, értelmi fejlettségéhez mérten sokoldalú ismereteket, szokásokat sajátítson el, és egy életre megalapozódjék a munkához való helyes viszonya. Ezzel kapcsolatban hadd idézzem Belkovics Judit pszichológus ide illő gondolatát. „Mennyire tudatosítjuk azt, hogy egy-egy osztályzat mögött mi minden rejtőzik, húzódik meg? Mi az, ami érdemjegyben kifejezhető? Az osztályzatban jelen van a gyermek egyéni képessége, szorgalma, kitartása, rendszeressége, kapcsolata a környezetével, melyben ott vagyunk mi, felnőttek is, szülők, pedagógusok egyaránt… A jó jegy további tanulásra, belső motiválásra ösztönzi a gyereket.”

A jó bizonyítvány éppen ezt hivatott elsősorban tükrözni.

Az osztályozás hátulütői

Ha a tanár túlságosan elnéző, könyörületes, és néhány tanulónak olyan osztályzatot ad, amely ismereteit a megérdemeltnél többre értékeli, akkor mind a tanulót, mind az iskola vezetőségét, mind a szülőket megtéveszti a valódi tényállás felől. Ahelyett, hogy segítene a tanulón, valójában csak ártott neki.

Ha viszont a tanár, a tanító tanulóinak megítélésében túlságosan szigorú, ha rosszabb osztályzatot ad, mint amit megérdemelnek, akkor elveszi bátorságát, illetve bátorságukat, a sértettség érzését kelti fel bennük, kellemetlenné teszi munkájukat, és „megöli” a jobb eredményre való törekvést! A rossz osztályzatok morális értékelésétől el kellene tekintenünk. Ez szorongást, önvádat ébreszt a tanulóban, ami súlyos teherként nehezedik gyermek- és ifjúkorára, nem segíti jobb törekvéseiben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?